Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
10/10

A konzervatív amerikai politikus lánya szerint az édeshármas jobb emberré tette

2022-02-06 Sanyi

Rudy Giuliani egy meglehetősen konzervatív beállítottságú politikus, aki 2008-ban indult a republikánus elnökjelölti pozícióért. New York korábbi polgármestere legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy állítólag kamerák előtt megkörnyékezte Maria Bakalovát, aki Borat lányát alakította legújabb Borat-filmben.

Végül Sacha Baron Cohen rontott be, aki karakterben maradt és megmentette a filmbéli lányát Giulianitól. Giuliani ezúttal azért került a figyelem középpontjában, mert a lánya kinyilvánította a véleményét a hármas hancurról. Caroline Rose Giuliani elmondása szerint imád hármasozni.

“Sokkal jobb emberré tesz a hármas felállás.”

Caroline egy hosszú írásban azt taglalja, hogyan vettek be egy nőt, Isabellát harmadik félnek. Giuliani lánya elmondta, hogy nagyon jó élmény volt, tetszett neki, hogy Isabella nézte őket miközben együtt voltak a párjával, Oliverrel.

Caroline elmondása szerint a legjobb, legkiteljesítőbb élmény az volt, ahogy Oliver Isabellával is együtt volt.

Caroline egyébként korábban azzal cukkolta az apját, hogy a családi hagyományokkal ellentétben nem a republikánus Donald Trumpra, hanem Joe Bidenre szavazott.

 

Prev Article
Next Article
Tags:amerikai

Related Articles

Nádai Anikó lőtt nekünk egy szelfit a lökháritóiról
Nádai Anikó az egészséges életmód híve, rendszeresen edz és különböző …

Nádai Anikó lőtt nekünk egy szelfit a lökháritóiról

Daisy, a doktornő megmutatta a csodaszerét, ki is rúgták érte
Most nem szeretnék belemenni a hazai egészségügy helyzetébe, fejre is …

Daisy, a doktornő megmutatta a csodaszerét, ki is rúgták érte

Horváth Éva fürdőruhás képeivel dobjuk fel a napot
Horváth Éva tavaly májusban adott életet kisfiának, de ezt meg …

Horváth Éva fürdőruhás képeivel dobjuk fel a napot

Celiej-ről egy jó McDonald’s-os Big Mac szendvics jutott eszünkbe, csak Ő húsosabb
Minden férfinak más az ízlése, különböző kajákat szeretünk, különböző sportokat …

Celiej-ről egy jó McDonald’s-os Big Mac szendvics jutott eszünkbe, csak Ő húsosabb

Sahara nem hajlandó megtűrni magán mást csak egy kis cérnát
Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek …

Sahara nem hajlandó megtűrni magán mást csak egy kis cérnát

VV Mici tengerparton napoztatta meg a dinnyéket
Sokat mutató fotóval jelentkezett az Instagram-oldalán VV Mici. Noha a rajongók …

VV Mici tengerparton napoztatta meg a dinnyéket

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2026 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh