Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
10/10

61 forintból nyert 6 milliárdot

2018-04-19 Sanyi

Lássuk a világ talán 5 legszerencsésebb emberét, akik hatalmas összeget kaszáltak az online kaszinókban.

Az első helyen egy finn férfi áll, aki 2013-ban mindösszesen 25 centet (61 forintot tett kockára!!!!), amikor rá mosolygott Fortuna, és 24 millió dollárt (hatmilliárd forint) kaszált. Sírt és nevetett egyszerre, nem akarta elhinni, hogy elvitte a főnyereményt.

A második helyen egy britt katona áll. Jonathon Heywood 25 penny-t dobott be a nyerőgépbe és így sikerült elvinnie minden idők legnagyobb jackpotját, ami 4,5 milliárndak megfelelő angol font volt.

A harmadik helyen az a Norvég férfi áll, aki az éjszaka közepén ült le a számítógépe elő, mert egyszerűen nem jött álom a szemére. Gondolta kockázik egy kicsit a neten, hátha majd attól elálmosodik, ez olyan jól sikerült, hogy elvitte a 3,4 milliárd forint értékű jackpotot. Szerintünk azóta se alszik.

A negyedik helyen egy svéd férfi áll, aki azzal a hírrel keltette este a feleségét, hogy nyert 2,4 milliárd dollárnak megfelelő forintot. A férfi szintén nem tudott aludni, ezért szerencsét próbált egy online casinoban. A nyereményből rendezte jelzáloghitelét, és luxusnyaralásra vitte párját.

Minden idők ötödik legnagyobb nyereménye egyben a legnagyobb összeg, amit mobiltelefonnal értek el. Egy évvel ezelőtt az anonimitását kérő játékos hét dollárt (1700 forintot) kockáztatva pörgette ki a 2.3 milliárd forintos nyereményt.

Prev Article
Next Article
Tags:jackpot nyeremény

Related Articles

A kismillió nővel kamatyoló pornófilmesnek egy kütyü okozta a legnagyobb élvezetet
Rocco Siffredi több, mint 5000 nővel szűrte össze a levet, …

A kismillió nővel kamatyoló pornófilmesnek egy kütyü okozta a legnagyobb élvezetet

Daria tekintete úgy dönget a földbe mint egy ütvefúró
Ismerjétek meg Daria-t, aki Instagram-oldalának leírása szerint fitneszedző és életmód …

Daria tekintete úgy dönget a földbe mint egy ütvefúró

Ha azt gondoltad, hogy ma este unatkozni fogsz, akkor tévedtél
Munkából hazaérve nem is kívánhatnánk jobb időtöltést magunknak. Egy pohár …

Ha azt gondoltad, hogy ma este unatkozni fogsz, akkor tévedtél

Martina olyan mint egy játékbaba, de szívesen beletennénk az elemünket
Aki szép, az reggeli is szép és tudjuk, hogy ez …

Martina olyan mint egy játékbaba, de szívesen beletennénk az elemünket

Egy csinos szöszi aljas módon bünteti a metrón terpeszkedő férfiakat
Mielőtt a lényegre térnénk bevallom őszintén már én is terpeszkedtem …

Egy csinos szöszi aljas módon bünteti a metrón terpeszkedő férfiakat

April sonkáinál ma nem látsz ízletesebbet
A most kialakult helyzetben szerencsére sokan szeretnének segíteni. A legtöbben …

April sonkáinál ma nem látsz ízletesebbet

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2025 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh