Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
Hazai topkomment

A fiaim tudnak arról, hogy amiből élünk vallja az egykori ápolónő

2023-03-14 Sanyi

Most nem szeretnék belemenni a hazai egészségügy helyzetébe, fejre is állhatunk úgy se lesz jobb. Szerencsére vannak még jó orvosok, bár tény, hogy fogyóban vannak, viszont mogorva életunt nővérekből Dunát lehet rekeszteni.  Megértjük őket, nehéz úgy egy hivatást becsülettel csinálni, ha nem fizetik meg. Szerencsére azonban vannak még jó fej egészségügyi dolgozók, akik tényleg mindent elkövetnek azért, hogy a közérzetünk jobb legyen és minél hamarabb meggyógyuljunk. A hazai egészségügyben is találunk csinos fiatal nővérkéket, akiket epekedve nézünk.

Most bemutatjuk nektek a gyönyörű Allie-t, aki nemrég hagyta ott az egészségügyet. Azóta pedig már milliomos. Nem tagadja, hogy anno mellékállása miatt küldték el a most 38 éves ápolónőt. Allie és férje közösen döntöttek úgy, hogy az akkor 18 éves fiúnak elmondják a valóságot, nehogy a barátaitól tudja meg, mivel foglalkozik az anyukája. Azonban a szülőket is meglepte, ahogy a fiaik fogadták a bejelentést, egyáltalán nem csináltak belőle nagy ügyet, sőt még büszkék is voltak rá. A bejelentés óta pedig úgy élnek mintha semmi sem történt volna: az anya szokatlan karrierje egyáltalán nem befolyásolta a kapcsolatukat.

A nőt még az sem zavarja, hogy a gyerekek barátai is tisztában vannak a foglalkozásával. Úgy véli, hogy sokan az előfizetői lehetnek, de ebből ő semmit nem érez, amikor találkoznak. Kezdetben még letiltotta őket a közösségi médiában, de erre nem minden platformon volt lehetősége. Így nem is gondol arra, hogy amikor a 20 és 18 éves fiúk haverjai időnként átmennek hozzájuk.

Egyedül legkisebb fiúk előtt titkolóznak, ő nem tud édesanyja foglalkozásáról. A 13 éves gyermeknek egyelőre annyit mondtak, hogy anyuka a Tiktokból él.

Prev Article
Next Article
Tags:ápolónő

Related Articles

A tiltó jelzés ellenére hajtott a kamionos a hídra, persze hogy össze szakadt alatta
Az ilyen súlykorlátozó táblákat nyilván okkal helyezik el az illetékesek …

A tiltó jelzés ellenére hajtott a kamionos a hídra, persze hogy össze szakadt alatta

Cheyenne ruha nélkül túrázik, és erre nyomos indoka van
Cheyenne ruha nélkül túrázik, és erre nyomos indoka van

Cheyenne ruha nélkül túrázik, és erre nyomos indoka van

Clarice nyaralás közben mutatta meg nekünk rejtett képességeit
A tél közepén vagyunk és a szerencsésebbek ilyenkor elutaznak valami …

Clarice nyaralás közben mutatta meg nekünk rejtett képességeit

Kristina számára a motorozás nem csupán hobbi, hanem egy igazi szenvedély
Kristina számára a motorozás nem csupán hobbi, hanem egy igazi …

Kristina számára a motorozás nem csupán hobbi, hanem egy igazi szenvedély

Lily fürdőruhája visszahozza nekünk a nyári meleget
Lily közösségi oldala nem nevezhető unalmasnak, de most még Ő …

Lily fürdőruhája visszahozza nekünk a nyári meleget

Renee-t ki vinné el egy körre? Nyugi, Ő fog téged mert profi autóversenyző
A 29 éves Renee Gracie arról ismert, hogy 14 év …

Renee-t ki vinné el egy körre? Nyugi, Ő fog téged mert profi autóversenyző

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2026 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh