Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
Hazai topkomment

„Elsírnám magam,ha kevesebb mint egymillió font lenne a számlámon” – nyilatkozta a milliomoscsemete

2023-03-18 Sanyi

Saffron Drewitt-Barlow a legnagyobb luxusban él és egy ideje konkrét zsebpénzre már nincsen sok szüksége, hiszen szülei támogatásával létrehozta saját kozmetikai és szépségipari márkáját.

A 21 éves angol lány szülei a milliárdos üzletember házaspár, Barrie és Tony Drewitt-Barlow, akik minden jel szerint el is kényeztetik szemük fényét. Sofia havonta kezdetben havi 1,5 millió forint költőpénzt kapott, emellett pedig egy korlátlanul használható hitelkártya is a rendelkezésére áll, amit igyekszik kihasználni.

Egy ideje konkrét zsebpénzre már nincsen sok szüksége, hiszen szülei támogatásával létrehozta saját kozmetikai és szépségipari márkáját, igaz, előtte közel 15 millió dollárt (4,6 milliárd forintot) kapott Tonytól, miután egy másik vállalkozása földbe állt. És persze 100 ezer font (31 millió forint) is járt neki, amikor plasztikai beavatkozásokat csináltatott.

„Nem közölném, hogy pontosan mennyi pénzem van a bankban, de sok. Ha mondjuk egymillió dollárnál kevesebb lenne, akkor szerintem sírnék, hogy ilyen alacsony életszínvonalra nem süllyedhetek.” – meséli a milliárdosgyerek, aki szerint az a pénz, amit esetenként kap, az igenis a sajátja.

„Már fiatalon is volt, hogy bementem egy bevásárlóközpontba, és egy ruhaüzletben pár perc alatt elköltöttem 10 ezer dollárt (szerk.: 3 millió forintot). De mivel a hitelkártyámon már akkor sem volt limit, így nem kellett aggódnom, hogy túlléptem a zsebpénzkeretemen„– folytatja Saffron, aki szerint a korlátlan hitelkártyát ugyan elsősorban vészhelyzetekre kapták, de sem ő, sem négy testvére nem bír ellenállni a csábításnak, amit a korlátlan pénzforrás jelent.

„Azt csinálok, amit akarok, ha a pénz ott van, akkor valószínűleg el is költöm.”

Prev Article
Next Article
Tags:milliomoscsemete

Related Articles

Cristina nem véletlenül a spanyolok kedvenc sportújságírója
Mekkorát fordult a világ, emlékszünk még gyerekkorunkra, amikor csak olyan …

Cristina nem véletlenül a spanyolok kedvenc sportújságírója

Emmy nem ápol valami jó viszonyt a textillel
Vannak emberek akik egyszerűen nem szívesen tűrnek meg magukon semmit. …

Emmy nem ápol valami jó viszonyt a textillel

Elindul az suli, Julia is visszaült az iskolapadba
Julia a nyelvtanulás fontosságára hívja fel a figyelmet. Julia, fiatalkora …

Elindul az suli, Julia is visszaült az iskolapadba

A magyar rendőrnőt látva nagyon várjuk a letartóztatást
Járjunk bármerre is a világban, be kell látnunk, hogy a …

A magyar rendőrnőt látva nagyon várjuk a letartóztatást

Alig, hogy megérkezett Katarba a szurkolólány, máris megadta az alaphangulatot
A focirajongók legnagyobb örömére vasárnap délután a hivatalos nyitóünnepséggel elrajtolt …

Alig, hogy megérkezett Katarba a szurkolólány, máris megadta az alaphangulatot

Melinda-t látva meg kellett innunk egy nagy bögre tejet
Gyerekkorunkban mindig azt hallgattuk a szüleinktől, hogy igyál sok tejet …

Melinda-t látva meg kellett innunk egy nagy bögre tejet

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2026 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh