Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
Hazai topkomment

Ma semmi mást nem szeretnénk csak, hogy Sara vigyen magával minket a nyaralójába

2023-03-21 Sanyi

Sara már sok mindenkinek ismerős lehet, de ha a neve elsőre nem is ugrik be, akkor talán az arca majd annál inkább. A közel 9 millió követővel rendelkező Sara teljesen új életet kezdett. Mondhatni visszavonult, de teljesen még nem hagyta maga mögött a régi életét. Tudja jól Ő is, hogy a legtöbb pénzt azzal tudja megkeresni, amit az élettől kapott, de mindemellett párjával rönkházakat építő cége van, mert azt vallja, hogy nem árt több lábon állni.

Sara imádja a természetet, a vadon hívó szavára pedig nem tudott nemet mondani és úgy döntött, hogy Ő is az erdő mélyére költözik egy varázslatos rönkházba. Nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy ezeknek a házaknak a hangulata minden korosztályt elvarázsol. Tényleg mesebeli a helyszín, az ahol Sara és párja élnek. Szívesen odaköltöznénk hozzá mi is. A csodás környezettől, már csak Sara dombocskái szebbek.

Prev Article
Next Article
Tags:nyaralójába

Related Articles

Ha karosszériások lennénk akkor Zoe-t látva megállapítanánk, hogy mestermunka
Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk …

Ha karosszériások lennénk akkor Zoe-t látva megállapítanánk, hogy mestermunka

Próbáltuk megtalálni a szemkontaktust Jekatyerina de nem ment
Jekatyerina ha kell még az Instagram szabályaival is szembe megy, …

Próbáltuk megtalálni a szemkontaktust Jekatyerina de nem ment

Desiree barna bőre nyugtatólag hat ránk is
Ha szereted a barna bőrű csajokat, akkor most a legjobb …

Desiree barna bőre nyugtatólag hat ránk is

„Nem akartam Disney-mami lenni” így felnőttfilmcsillag lett az egykori tinisztárból
Maitland Wardet a nagyközönség először a Gazdagok és szépek című …

„Nem akartam Disney-mami lenni” így felnőttfilmcsillag lett az egykori tinisztárból

Lehet, hogy reng mint a karácsonyi kocsonya, de Daisy így is ízlene
Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk …

Lehet, hogy reng mint a karácsonyi kocsonya, de Daisy így is ízlene

Paige se az a gyenge törékeny háziasszony
Nem csak a ringben teljesít kiválóan Paige, de közösségi felületein …

Paige se az a gyenge törékeny háziasszony

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2026 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh