Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
Hazai topkomment

Adományokból élt, ma már milliókat keres Laurna

2024-03-25 Sanyi

Laurna szinte egész gyerekorrában szegénységben élt. Emiatt élelmiszer-adományokból tartotta fent magát. Azonban néhány évvel ezelőtt úgy döntött, hogy változtatni akar az anyagi helyzetén és egy másik karrierbe kezdett, amivel ma már milliókat keres.

A 27 éves Laurna Sanders éveken keresztül óriási szegénységben élt. A nő egy sminkes vállalkozást hozott létre amivel megpróbált talpra állni, az azonban hamar becsődölt, ezért akkor sem tudtahelyre hozni az anyagi helyzetét. Laurna egyre szegényebb lett, később már a számlákat sem tudta fizetni, majd végül arra kényszerült, hogy élelmiszer adományokból éljen. Ekkor döntött úgy, hogy megváltoztatja az életét és kilép a sminkes szakmából. Két évvel ezelőtt elhatározta, hogy beleveti magát a kedvenc iparágunkba, ezért regisztrált az OnlyFans oldalára, ahol azóta rengeteg előfizetőt szerzett.

„Akkoriban volt egy sikertelen vállalkozásom. Pénzt kellett keresnem, hogy jobb anyagi helyzetbe kerüljek. és be tudjam fizetni a számláimat.” – meséli Laurna.

Prev Article
Next Article
Tags:Laurna

Related Articles

Natalia egy igazi üzletasszony, akivel szívesen bemennénk egy tárgyalóba
A Nőknek mindig jobban kell figyelnünk a külsejükre, a megjelenésükre …

Natalia egy igazi üzletasszony, akivel szívesen bemennénk egy tárgyalóba

Sybil bebizonyítja, hogy a szeplő érzéstelenítés nélkül hat az ösztönökre
Régen úgy gondolták, hogy a szeplő nemkívánatos, csúf dolog. Manapság …

Sybil bebizonyítja, hogy a szeplő érzéstelenítés nélkül hat az ösztönökre

Andreának két gyerek után is olyan alakja van, hogy még a huszonévesek is irigylik
Dr. Patonai Andrea is bizonyítja, hogy kemény edzésekkel és megfelelő …

Andreának két gyerek után is olyan alakja van, hogy még a huszonévesek is irigylik

Eva-tól nem kérnénk önéletrajzot, egyből felvennénk
Eva lehetett volna tanárnő, könyvelő, HR generalista vagy akár bolti …

Eva-tól nem kérnénk önéletrajzot, egyből felvennénk

“Ezt a legnagyobb túlzással sem lehet fürdőruhának nevezni” – Natalie képtelen leállni
Natalie  közösségi oldala nem nevezhető unalmasnak, de most még Ő …

“Ezt a legnagyobb túlzással sem lehet fürdőruhának nevezni” – Natalie képtelen leállni

Nem tudjuk Eva hol vásárolja a ruháit, de reméljük a jövőben ezen nem változtat
Manapság elég könnyű dolga van a nőknek ha szeretnének vásárolni …

Nem tudjuk Eva hol vásárolja a ruháit, de reméljük a jövőben ezen nem változtat

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2026 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh