Az év legparább horrorjának már az előzetesétől sem mertünk éjszaka kimenni a mosdóba
Szerinted az orosz űrhajósok miért vittek sunakrémet a világűrbe?
Chris Hadfield kanadai asztronauta számára valószínűleg a vizeletes katéteres zacskó jobban felkeltette a figyelmét, mint a kép jobb alsó sarkában látható ínyencség, és annak felírata. Az angolban nincs jelentősége, nálunk azonban minden ember arcára mosolyt csal.
Az 58 éves szakember a nyugdíjas évek boldog mindennapjait éli, hiszen vígan megél abból, hogy ex-űrhajósként előadásokat tart, könyveket ír és az űrséták fontosságát hangoztatja. Közösségi oldalakon is elég aktív, bizonyítják ezt a megosztásai, ami a mi érdeklődésünket is felkeltette. Ő ugyan a teával teli katéteres zacskót emeli ki érdekességként, a mi szemünk azonban a pinakrémes dobozon akadt meg, amiben nem a lányok barlangjának kivonata, hanem mogyorókrém lapul.
Részegen lopott el egy traktort, összetörte, majd menekülés közben elhagyta a ruháit
Ha ezt a sztorit nem írta volna meg a német sajtó, talán el sem hinnénk, annyira képtelenség első olvasatra.
Egy 21 éves fiatal előbb jól felöntött a garatra, majd hirtelen ötlettől vezérelve lopott el egy traktort a München melletti Sauerlach településhez közeli farmól. Csökkent reakciókészség híján addig verette a traktorral, amíg egy pajtába nem hajtott, ahol egy mezőgazdasági eszköznek nem ütközött.
Tudod miért fáj piszkosul, ha tökön rúgnak? Ezért
Zárás után ment be a diszkóba, mert ottmaradt a kabátja, dühében lenullázta a berendezést, majd tört zúzott
Még most is röhögik annak a tatabányai férfinak az esetét, akit kalandos úton fogott el a rendőrség, miután betört egy szórakozóhelyre, szétvert mindent, majd elaludt a nagy meló végén.
A sztori azzal kezdődött, hogy a férfi beadta az önéletrajzát egy tatabányai szórakozóhelyre, és ennek örömére még aznap este elment oda bulizni a haverjaival. Legurult pár kanyar alkohol, majd amikor távoztak, a férfinak eszébe jutott, hogy a kabátja a bulihelyen maradt.
Sabina megmutatja nekünk a természet szépségeit
Természetjárók figyelem! A mai nap választja Sabina, aki egy izgalmas természetjárásra csábít bennünket, ahol a vadon szépségei mellett az ő bájait is meg lehet tekinteni. Unatkozni egy percig sem fogunk mert a teste egy felfedezésre váró vadregényes táj.
Addig nézd meg Kelemen Anna terpesztős képét még le nem törlik
Anna most is kitett magáért és ha ránk hallgatsz, akkor addig nézd meg még le nem kapják a képét. Annácska ugyanis rendkívül okosan takarta ki a kényes részeket, csak egy dolgot kihagyott a számításból, hogy szemben volt egy tükör. Nem baj, őt se az eszéért szeretjük, de az is lehet, hogy szándékosan hagyta így a képet. Ezúttal egy játékra invitálja a rajongóit:
„Sziasztok! Alanyokat keresek, állítmánynak! Holnap jövök a részletekkel!”