Az irányjelző mellett újabb extrával bővítette felszereltségi palettáját a BMW, vagyis egy régi ötös modellnek a tulaja. A szerbiai Stragari faluban fotózott autót nem bontották szét atomjaira, hogy az alkatrészek eladásával bárki is bajlódjon, hanem guruló malacsütővé pimpelték. Remek vurstlis találmány, ahol mind a helyszínen, mind menet közben pöröghetnek a nyársa húzott malackák. Már csak indulás előtt kell eldönteni, hogy eszik vagy vezet.
Zimány Linda bikiniben élvezi az őt körülvevő luxust
Mesés helyen, luxuskörülmények között pihen Zimány Linda. Nekünk marad a Balaton meg a lángos, de addig is gyönyörködjünk Linda képeiben, ahol nem csak a táj mesés.
Nézzétek el ennek a csajnak, hogy kizárólag textilmentesen tudja elviselni ezt a nagy meleget
Hogy bírjátok ezt a nagy meleget? Kétségtelen tény, hogy vannak csajok, akiknek nagyon jól áll a kánikula. Ilyen a francia születésű, Belgiumban élő Audrey Effy is. Nem tudjuk Őt elképzelni télikabátban, de szerencsére ezúttal nem is kell. Ebben a sorozatban hiába keresed a textilt, nem nagyon lesz.
Voksán Virág bikiniben mutatta gömbölyödő pocakját
Virág korábban elárulta, hogy kisfiút vár, és azt szeretné, ha párja is vele lenne a szülőszobában. A dj már 30 hetes terhes, ezért a fellépéseket már hanyagolja, inkább pihenéssel tölti az idejét. Legújabb fotója Olaszországban készült, amit közösségi oldalán rajongóival is megosztott.
Hatalmas a fazon, aki egy bérelt Lamboval 13 milliós bírságot hozott össze alig 4 óra alatt
Olyan ez a sztori, mint a postás története, aki meglépett a kézbesítendő nyugdíjakkal és egy napig úgy élt mint ahogy mindig is akart. Tudta jól, hogy mi lesz a vége, és azt is hogy büntetlenül nem úszhatja meg, de talán élete legszebb napját élte át.
Egy 25 éves britt férfi gondolt egy nagyot és kibérelt egy Lamborghini Huracant mintegy 440 ezer forintért. Természetesen hol máshol mint a mesés Dubajban, ahol épp a nyaralását töltötte. Gondolta, ha lúd legyen kövér, talán sehol máshol a világon nem lehet ilyen “aprópénzért” ilyen verdát bérelni. Meg is örült a méregdrága autónak olyannyira, hogy négy óra alatt 33-szor sikerült magát lefényképeztetnie a traffipaxszal. Ezt pedig úgy érte el, hogy 126 és 230 km/óra közötti tempókkal autózott az 50-es táblánál.
Szétcuccolta a saját sunáját, ezért most mindenkit óvatosságra int a hancúr-függő nő
Nadia Bokody párkapcsolati témájú cikkeket ír, főleg hálószobai titkok témakörben, aki válása után a műanyag játékszerek rabja lett. Nem azért mert effajta érdeklődése és fétise van, hanem inkább nem akart hirtelen beleugrani egy új kapcsolatba.
9 literes V8-as repíti az új Dodge Charger szénszálas karosszériáját
Egy 1970-es Dodge Charger nem az az autó, amit ne vágyna bárki is a saját garázsába. Egy igazi szörnyeteg, ami már a Halálos iramban mozifilmben is felbukkant, de a Speedkore-nak hála egy kicombosított változata került forgalomba.
Két rántás sem kelllene, ha ez a formás szőkeség az öledbe huppanna
Hannah Sharpe pont az a fajta finomság, amit az ember a nap minden percében két pofára habzsolna. Ugyan a dekoltázsába nem fulladnánk bele egy álmos éjjelen, de mint tudjuk, valahonnan el vesz a sors, valahová pedig ad. Mit ad Isten, olyan hátsó lökhárítókat varázsolt ennek a szépségnek a lábai tövére, hogyha autó lenne, nem sajnálnánk a sajátunkat, hogy izomból belé hajtsunk. Ha ez a kislány öltáncot lejtene, két rántás sem kéne a boldog véghez.
Baukó Éve elköltözött, ennek örömére csak egy háló takarta a testét
A Való Világ egykori játékosa természetesen Instagram-oldalán is megosztott követőivel egy fotót új lakásáról, a probléma viszont az, hogy mindezt a kép közepén állva, és így a lakás gyakorlatilag minden részét eltakarta.