Megoszlanak a vélemények, hogy szabad e stoppost felvenni vagy nem. Mi támogatjuk, de nem minden esetben. Hallani elrettentő dolgokat, ezért mindenki legyen körültekintő mielőtt egy vadidegent felvesz a sztrádán. Azonban most nem kell félni, mert ez a stoppos a légynek sem tudna ártani, maximum csak a szívünket törné össze.
Iszak Eszter a spanyol tengerparton mutatta meg feszes testét
Iszak Eszter épp a spanyol tengerparton vészeli át az itthoni hidegfrontot. Strandolni ugyan már nem igazán lehet, de láthatóan jobb az idő, mint Magyarországon.
Elképzelhető, hogy a jövőben Budapestről Bécsbe ilyen vonattal a hangsebesség kétszeresével száguldunk majd
A HTT annak a két cégnek az egyike, akik először kezdték el a valóságba átültetni Elon Musk szupervonatának az ötletét, és tavalyelőtt egy előzetes megállapodást is kötöttek a szlovák kormánnyal egy Bécs-Pozsony-Budapest vonal megépítésére. Elég komoly lenne, ha Magyarországon építenék meg Elon Musk szupervasútját.
„Hülye f.sz!” – Élő adásban küldte el búsba barátnője Tenyát
Már eleve úgy érkeztek meg a stúdióba, hogy látszott: előtte veszekedtek. Frida végig könnyes szemmel hallgatott, s hiába próbált jópofizni Tenya a műsorvezetőkkel, Frida csak nem akart megszólalni. Pintér Tibor ráadásul folyamatosan piszkálódott vele. Mikor a műsorvezetők megkérdezték, mi a baj, Pintér Tibor csak rámutatott a szerelmére, és annyit mondott: Nem tud ébredni reggel, borzasztóan viselkedik. Aztán kiderült, hogy azon balhéztak össze, hogy Tenya rendetlen volt, nem pakolt el maga után otthon.
Végül Frida kirohant a stúdióból, búcsúzóul odavágta még az őt nyugtatni próbáló Tenyának: Hülye f.sz!
Serena Williams egy jó ügy érdekében vetkőzött le
Sokszor nem azért néz az ember női teniszt, mert magát a sportot szereti, csak a tévé kapcsolgatása közben felfigyel a hangos nyögésekre és a miniszoknyában ugrabugráló hölgyekre. Van egy-kettő teniszcsillag, akit szemmel már számtalanszor lecsupaszítottunk, ám ezúttal nem kell semmit a fantáziánkra bíznunk. Serena Williams ugyanis megszabadult a feszes felsőtől, hogy egy jó ügy érdekében a mellrákszűrés fontosságára hívja fel nőtársait.
Szirénázó rendőr ment a magyar motoros után, aki bemutatott nekik és elhúzott
“Mi csak kerekezünk,nem ártunk senkinek. Tessék minket békénhagyni!” – ezzel a kommentárral töltötték fel a videót Facebookra.
Jana imádja magasra húzni a dolgokat, szerencsére cserébe mást nem nagyon visel
Az orosz lány a csípőjéről készült izgalmassal képekkel nyomul Insragramon, sikere pedig nem szorul magyarázatra. Öltözködési stílusa megosztó, mi nagyon támogatjuk ezt az új trendet, és azzal sincs gondunk, hogy mást nemigen szeret hordani.
Ez a teletetovált lány úgy mozgatja meg a fantáziádat, hogy izomlázad lesz holnap
Jackie egy igazi dög, nem kizárólag a bőre nagy hányadát borító tetoválás miatt, adottságai és kisugárzása is nagyon rendben van. Picit irigyeljük azt a férfit (vagy nőt), aki minden nap hozzábújhat.
Tori elég rendesen beakasztotta a kampót az arcunkba és nem ereszti
Egyébként a hölgy a Marvin stúdió modellje, ahová minimum csak ilyen adottságokkal lehet bekerülni. Hála az égnek, Torit még egy jó darabig tuti alkalmazni fogják.
Posztoltak egy képet a bokasérülésről, és hirtelen minden férfi Szpartak szurkoló akar lenni
A moszkvai csapat női jégkorong-szakosztálya zsenialitása előtt meg kell hajolnunk. Twitteren jelentették be, hogy a csapat egyik csatárának, Julija Usakovának bokasérülése van. Nem szép dolog mások bajából hasznot húzni, de ez a sérülés aranyat ért, ugyanis férfiak százezrei lettek most Szpartak szurkolók. Persze a hölgynek mielőbbi gyógyulást kívánunk és jár neki a 10 pont.