Nem tudni, hogy a diétának, a rendszeres edzésnek vagy valamilyen csodaszernek köszönheti bomba alakját Elizabeth Hurley, egy biztos: nők ezrei szisszennek fel a döbbenettől és az irigységtől minden egyes alkalommal, amikor az Instagramjára posztol.
Rosszul rakták be az implantátumokat, kocka alakú dudái lettek a nőnek
A harmincas éveiben járó, Moszkvában élő Julia Debbagkh valamikor 10 évvel ezelőtt plasztikáztatott magának műdudákat, ami nagy valószínűséggel nem úgy sikerült, ahogy azt elvárta. A csinos nőnek ugyanis formásak a didkói, csak éppen nem kerek, amilyennek lennie kellene, hanem kocka alakú. A szépségblogger nő közösségi oldalán mutatta meg a kockáit, amik sajnos nem a hasán, hanem a dekoltázsán mutatkoztak meg.
Évente száz ember hal bele abba, hogy magához nyúl
A The Local német kiadása nem mindennapi infóval látta el a minap az olvasókat. Azt írják, hogy Németországban évente majdnem 100 ember hal meg abban, hogy túl nagy beleéléssel csapják ki a gyíkot vagy simogatják a kagylót. Igazából nem az élvezetbe halnak bele, hanem abba, hogy a fürge ujjak közben fojtogatják magukat, ugyanis az oxigénmegvonásos módszerrel próbálják növelni az élményt.
Egyelőre nehezen kapunk levegőt: Bruce Willis magyar energiaitalt reklámoz
Chris Hemsworth 10 tippje, hogy úgy nézz te is ki, mint egy isten
Így él egy milliárdos, akinél még a csapból is nők folynak
Travers Beynon a Freechoice Tobacco örököse, ügyvezetője, egy 1 milliárdos ingatlan tulajdonosa. Az ausztrál férfi nem veti meg a luxust és a nőket, annak ellenére sem, hogy villájában feleségével és gyermekeivel él együtt. Az biztos, hogy Travers sosem unatkozik, hiszen mindenre van pénze, és társasága. A partikra jelentkezni is lehet egy kérdőív kitöltésével és természetesen fotó mellékelésével. A hozzá csatlakozó lányoknak azonban vállalniuk kell, hogy megbélyegzi őket: cége logóját tetováltatja a hölgyekre. Igazi úriember. Egy biztos, a villájában a fűtésre nem lehet panasz, mert a képeket elnézve láthatjuk, hogy senki nincs túlöltözve.
Így néz ki a nő, aki naponta 30 doboz kólát ivott, 20 éven keresztül
Jó esetben az átlagos emberi szervezet beéri napi 2000 kalóriával, nos neki ezt csak kólával sikerült megdupláznia. Már csak ez elég durva, de húsz év hosszú idő, elképesztő belegondolni, de a nő hetente 70 litert fogyasztott el, ami 50 ezer fontjába – 18,2 millió forintba – fájt összesen.
Ettől a gyönyörű mosolytól minden sliccgomb elpattan
Létezik szerelem első látásra? Azt gondoljuk igen. Ma egy igazi földre szállt angyalt hoztunk el nektek, aki segít majd nekünk ezt az állítást megerősíteni. Jany Arbos ugyanis tipikusan az a lány, aki kisugárzásával azonnal képes lehengerelni a férfi szíveket. Szerencsére Floridában végzett egyetemi tanulmányai mellett marad egy kis ideje az Insta-profilját is frissítgetni.
A 21 éves Natasa látványától a torkunkon akadt a vajas kifli
A 21 éves Natasa Nikolajeva vonzerejéhez kétség sem férhet, olyan hátsója van, hogy azzal szöget lehetne beverni. Ugyan még “csak” alig több mint 300 ezer követője van instagramon de ha ilyen képeket fog feltölteni akkor hamar meglesz az egymillió.
Irina Kern hatalmas dekoltázsától lefagyott az instagram
Irina Kern fitneszmodellként dolgozik. Ettől még nem lenne érdekes a számunkra, de van egy kiváló adottsága, ami miatt már több mint 600 ezer követője van instagramon. A kaliforniai lány gyakran posztol az edzőteremből és szereti kockahasát is mutogatni, ám mi egész más miatt rajongunk érte. Már az első kép után rá fogtok jönni, hogy miről is beszélünk.