Azzurra mindenkit kicselezett, mert ezeknek a képeknek már nem szabadna itt lenniük

Reméljük a fűtési szezon lassan a végéhez ér. A mögöttünk álló időszak sok mindenkinek okozott fejfájást abban a tekintetben, hogy akkor most mivel is fogunk fűteni a télen. A mérsékelt tél szerencsére valamennyire megóvta a pénztárcánkat is.

Magyarországon a legnépszerűbb fűtési rendszerek közé tartozik a szilárd tüzelésű-, a hőszivattyús-, a gáz- és az elektromos fűtés. Mi most azonban egy teljesen új megoldást kínálunk. Meghoztuk nektek Azzurra Silvestri-t, aki fitneszedzőként tekint magára elsősorban, de az utóbbi időben modellként is egyre sikeresebb. Uraim, van az a kisugárzása ami úgy perzsel mint egy békebeli cserépkályha. Na nála ez abszolút megvan. Ugyan Marisa magát nem tartja valami sokra, elmondása szerint élőben nem nagy valami szám. Hát mi ezen jó mosolyogtunk, azért megnéznénk mi azt élőben is.

Reméljük ez a hűvös idő már nem sokáig fog kopogtatni az ajtónkon, de hogy addig is ne fázzunk Azzurra most feltekeri a termosztátot.

Pandora műszaki vizsgára jött, és megállapítottuk, hogy a légyzsákok rendben vannak

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni az agyunkat. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk valakit, aki huncut mosolyával fogja feldobni a napunkat.

Pandora egy igen feltűnő jelenség. Ezt azonnal megállapítottuk amint megláttuk az insta profilját. Nagy fejtörést okozott válogatni a képei között, de végül azért sikerült összeszedni nektek egy csokorra valót, bár az Ő esetében elég lett volna csak megosztani az insta linkjét, hisz az összes képe olyan, hogy a homlokunk is megizzadt már a puszta látványától.

Bebizonyítja nekünk, hogy bizony a természet is képes nagy dolgokat alkotni, a szó legszorosabb értelmében mert keressük mi a jelzőket, csak mindig elcsuklik a szavunk. Gyönyörű, maga a csoda és még fokozhatnánk de ezt látni kell. Ez bizony rendben van. Nem véletlenül gyűjtött maga köré 11 millió rajongót az Instagramon.

Ilyen szemrevaló és lelkes természetvédővel még nem találkoztunk

Újabb nap a végeláthatatlan mókuskerékben, de ahhoz hogy kibírd a melót készültünk neked egy kis lélekmelegítővel. A mai napot Carmen Pratt fogja feldobni.

Az ausztrál lány körül aztán tényleg mindig forr a levegő. Átlagos lánynak tartja magát, ennek ellenére rajongói odáig vannak érte, ugyanis természetes bájával férfiak millióit ejti rabul az örök vidám lány. Azaz ha pontosak akarunk lenni, akkor jelenleg 44 ezer követője van instagram oldalán.

Igazi törékeny szépség, tele életkedvel ,akinek csak egy hibája van, hogy nem a szomszédunkban lakik. Pedig ha ott laknak akkor biztosak vagyunk benne, hogy mi vinnénk neki a reggeli kávét, a friss péksüteményt, segítenénk ha csepeg a csap, ha rossz a mosógép, de igazából bármilyen kerti munkát is hajlandóak lennénk bevállalni csak hogy a közelében legyünk. Lelkes természetvédő, aki saját magával akarja felhívni a figyelmet a fontos problémákra, mint a globális felmelegedés vagy a környezetszennyezés. Tényleg belead anyait apait de úgy látszik ez még kevés. Több hölgynek is követnie kellene ezt a jó példát.

Ha minden nap Paige-el indulna a napunk, a munkanap is elviselhetőbb lenne

Mindig gondban vagyunk, hogy munka után mit is kezdjünk azzal a kevés szabadidőnkkel ami van. Ilyenkor az esős hideg időben sokan otthon maradnak inkább. Valljuk be a zord időben nekünk se sok kedvünk van elindulni. Marad a film, a sorozat egy-két jó meccs a TV-ben. Azonban Paige nem éri be ennyivel. Ő mást szeretne, és egy nőnek nem illik nemet mondani. Azonban erre az időtöltésre egyik férfi se mondana nemet.

A Telegrammon  mindig eldöntendő kérdéseket tesz fel, amelyre szavazhatnak az előfizetői. Így dől el, hogy mit csinál napközben, vagy éppen hogy mit ehet aznap. A fiatal nőnek azonban nem lehet oka panaszra, hogy ha annyi pénzt fizetnek neki, hogy könnyű szívvel tud nemet mondani akár egy nagyobb ajánlatra. Jó pénzért még a saját telefonszámát is megadja (1,8 millió forint).

Olivia megmutatja, hogy néz ki valójában egy átlagos nő filterek nélkül

Olivia Reign megpróbálja egy kicsit kiegyenesíteni azt, amit az Instagram csúnyán elferdít.

Ő maga egy átlagosan lánynak tartja magát, aki némi okos pózolással, filterekkel és Photoshoppal minden további nélkül be tudna tagozódni a magukat tökéletesnek hazudó influenszerek közé, de ő eldöntötte, hogy inkább az egészséges énkép mellett teszi le a voksát. A képeivel bebizonyítja, mennyire könnyen elhitetheti magáról bárki az interneten, hogy makulátlan. Neki ehhez még képmanipuláló szoftverekre sincs szüksége, hiszen elég ügyeskedni a beállításokkal és a fényekkel, hogy látványos legyen az eredmény.

Olivia egy igazi természetes szépség. Középiskolában minden srác oda volt érte, már akkor megmutatta művészi oldalát, ugyanis imád fotózni, és nincs ellenére az sem ha ő a kamera másik oldalán áll.

Azt gondolod, hogy az életben már minden láttál, akkor Milada-t nézd meg báttya

Az élet valakinek ad, valakitől elvesz, és vannak akiknek duplán ad. Bella arról híres, hogy impozáns méretekkel van megáldva.

Anna egy igen feltűnő jelenség. Ezt azonnal megállapítottuk amint megláttuk az insta profilját. Nagy fejtörést okozott válogatni a képei között, de végül azért sikerült összeszedni nektek egy csokorra valót, bár az Ő esetében elég lett volna csak megosztani az insta linkjét, hisz az összes képe olyan, hogy a homlokunk is megizzadt már a puszta látványától.

Bebizonyítja nekünk, hogy bizony a természet is képes nagy dolgokat alkotni, a szó legszorosabb értelmében mert keressük mi a jelzőket, csak mindig elcsuklik a szavunk. Hatalmas, gyönyörű, maga a csoda és még fokozhatnánk de ezt látni kell. Ez bizony kétkezes, de már hiányzott egy ilyen is. Nem véletlenül gyűjtött maga köré fél millió rajongót az Instagramon. Ember legyen a talpán aki a szemébe tud nézni.

A mozgás nagyon fontos, a mai nap Kourtney lesz a személyi edzőnk

Az edzőtermek világát bizony csak az érti meg, aki rendszeresen odajár. Minden merre izzadságszag és a zsírral küzdő lányok, akiknek a szénhidrát a legnagyobb ellenségük. Persze egy deka felesleg nincs rajtuk és olyan alakjuk van, hogy a nyál is összefut a szánkban, de őket ez hidegen hagyja. Ennek ellenére azért jó dolgokat is tartogat számunkra egy edzőterem. Már csupán a látványért érdemes lelátogatni.

Megfelelő személyi edzőt találni nem könnyű feladat. A szakmai hozzáértés mellett nekünk nagyon fontos, hogy az edzés jó hangulatú legyen, önfeledt, érje el az edző, hogy várjuk a következő órát. Azt gondolom egy ilyen személyi edzővel mint Kourtney mindenki kiegyezne. Látszik, hogy nem ma kezdte a sportolást. Persze a megfelelő étkezés és a rendszeres kardiózás mellett azért el tudnánk vele képzelni egy másik fajta zsírégetést is. A diplomás edző 32 éves de már nagyon sok rangos magazinban szerepelt.

Mia videója lett a videojátékos közvetítésekre szolgáló platform legnézettebb klipje

Úgy tűnik, hogy a Twitch a következő, ahol elméletileg videojátékos tartalmakat és e-sport eseményeket kellene fogyasztania a nagyérdeműnek, ehhez képest a májusban legtöbb megtekintést elért klip főszereplője Mia volt.

Jól látod majd, ennek semmi köze ahhoz, hogy egy gamer sérülés nélkül pörgeti ki a Super Mariót két perc alatt. Mia egyébként nem csinál mást, mint egy pillanatra kiugrik a kádból, és ezt az egyszerű mozdulatsort közel 500 ezerszer nézte végig a Twitch közönsége.

Ilyen lenne egy romantikus nyaralás egy lakatlan trópusi szigeten

Sokan álmodoznak róla, hogy milyen romantikus volna az élet egy lakatlan trópusi szigeten, de alig van ember, aki ezt valóban kipróbálja. Távol a civilizációtól, áram és elektronikai kütyük nélkül. Valljuk be maximum egy hétig bírnánk sajnos. Annyira hozzá szoktunk már a mostani életünkhöz. Elég csak belegondolni, hogy hány napot tudnál elleni a telefonunk nélkül? Bár lehet a napok inkább órák.

Azonban ha lehetőségünk lenne, akkor most azonnal kiutaznánk Mahina-hoz Hawaii-ra. Lenne ötletünk, hogy miket csinálnánk a nyaraláson. Egy biztos a fejünk nem fájna  stressztől.

Christin szereti gyakran megszellőztetni a mókust, de ha egyszer igényli nincs mit tenni

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni az agyunkat. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk Carlota-t, aki huncut mosolyával fogja feldobni a napunkat.

Az ukrán származású Christin képei minden közösségi oldal szabályt megszegnek, de ennek ellenére van amit nem törölnek. Ezek közül szemezgettünk most. Olyan Ő mint egy nyitott könyv, szó szerint mert mindig középen nyílik ki Ő is. De még ha olvasni nem is szoktunk olyan sűrűn, azért ezt a kötetet szívesen végiglapoznánk.