Opitz Barbi a mai nap is ránk borította a dudáskosarat

Opitz Barbitól egyszerűen eláll a lélegzet is! A göndör hajú énekesnő tudja jól, mit csinál, ugyanis napról napra elvarázsolja a rajongóit a különféle táncos videóival, melyek közül most egy újabbat osztott meg, nem is akármilyen szerelésben.

Opitz Barbi a botránya után azon is elgondolkozott, hogy külföldön folytassa a karrierjét, hiszen rendkívül tehetséges a fiatal énekesnő. A hatalmas hajkoronával rendelkező lány így fogalmazott nemrég:

„Én ezen már többször elgondolkoztam, hogy soha nem költöznék el Magyarországról. Nagyon szeretek itt élni, magát az országot is szeretem, meg azt a közönséget, akit így magamhoz láncoltam. Imádok itt fellépni, megszerettem azt, amit itthon értem el. Nyilván vágyom én is a világhírnévre, de én így is teljesen meg vagyok elégedve. Persze, vannak még céljaim, meg szeretnék szintet lépni, de szerintem a szépség, a külső az egy múlandó dolog, a tehetség és a lélek az sokkal nagyobb érték” – fejtette ki.

Az biztos, hogy különleges megjelenését sokan megirigyelhetik, a közösségi oldalain pedig egyre több tartalmat tesz közzé magáról. Köztudott, hogy táncolni is jól tud, így nem meglepő, hogy az egy napig megtekinthető Instagram-történetében ismét egy táncolós videót osztott meg.

Fogd a bőröndöt mert Tita-val indulunk Indonéziába

Délkelet-Ázsia legnagyobb szigetvilága Indonézia, melyet a térképen a Maláj-félsziget és Ausztrália között találunk. A Föld egyik legrégebben lakott területe. Indonéziát gyakran nevezik „tűzgyűrűnek”, mely 400-nál is több tűzhányójára utal, közülük sok napjainkban is aktív. A szárazföldön trópusi erdőkkel borított hegyláncok és síkságok váltakoznak. Legismertebb többek között Jáva, Borneó, Szumátra stb. A szigetcsoport egyik gyöngyszeme Bali, melyet az „istenek szigetének” is mondanak.

Ha még nem dőlt el a nyaralásod helyszíne akkor ez egy remek helyszín lehet a feltöltődéshez. Ezúttal egy idegenvezetőt is ajánlunk az útra. Ő nem más mint Tita. Végre egy kis változatosság a számunkra, már igazán ránk fért egy ilyen hölgy is. Ha végig nézzük a képeit akkor szinte látjuk magunk előtt, ahogy szaladunk a homokban, ahogy búvárkodunk, ahogy kirándulunk a szigeten miközben végigesszük a helyi specialitásokat. Indulhatunk?

Fél órája nézzük Hailey képeit és olyan szép, hogy könny szökött a szemünkbe

Gondolkoztunk, hogy mivel dobhatnánk fel ezt az unalmas munkanapot és arra gondoltunk, hogy egy mosolygós szemrevaló szöszivel mindenki elégedett lesz. Ezért esett a választás Hailey-ra. A fiatal lánynak már most népes rajongó tábora van, hiszen majd 1,2 millióan követik.

A matematika szó hallatán mindenkinek az jut eszébe amikor az iskolában próbálta megoldani a különböző számtani feladatokat kisebb nagyobb sikerrel. Még ha volt is hogy értettük, szeretni egészen biztosan a diákok 90% nem szerette, sőt a háta közepére nem kívánta. Sose értettük azokat akik elmennek matektanárnak. Most a geometriát fogjuk átvenni és mutatunk egy olyan alakzatot amit a matek könyvekben egészen biztosan nem láthattál.

Nem tudunk belekötni ebbe a formába, szinte körzővel lett megrajzolva, mindemellett mosolygós, van kisugárzása, és bár a pacalt nem szereti de mi a pogácsáit két pofára fogyasztatnánk el minden nap. Azon szerencsés emberek közé tartozik, akik ha megkérdezik reggel, hogy mit vegyek ma fel akkor azt kell, hogy mondjuk semmit. Neki az áll a legjobban.

Alinaval még egy kis garzonba is szívesen beköltöznénk

Vannak emberek, akik szerencsésnek mondhatják magukat, mert sportolás és tudatos táplálkozás nélkül is irigylésre méltó fizikummal vannak megáldva. Alina is minden kétséget kizárólag megnyerte a genetikai lottót.

Azon kevés hölgyek közé tartozik instán akinek nem kell túl sokat mutatnia magából ahhoz, hogy elálljon a szavunk. A fiatal lányt olyan genetikával áldotta meg a jóisten, hogy sok nő mindenét odaadná érte. Ő teljesen tisztában van adottságaival, és előszeretettel meg is mutatja ezt követőinek az instagramon. Nem irigyeljük azt a több mint 250 ezer embert, aki nap mint nap látja megosztott képeit. Ugyanis a fiatal lánynak már ilyen népes rajongótábora van az instagramon.

A személyi edzőként dolgozó Alina végigjárta a ranglistát és rengeteget dolgozott azért, hogy mára így nézzen ki. Ez a kitartás jó példa lehet azoknak a nőknek akik elégedetlenek magukkal. Lehet változtatni rajta, de ez egy kicsit sem egyszerű ezért sokan feladják idő előtt.

Ellie-nek szüksége lenne egy profi klímaszerelőre, mert nagyon melege van

A nyári nagy melegben sokan dolgoznak az otthonukban, ezért elengedhetetlen a kifogástalanul működő klíma, hogy hűvös környezetet teremtsünk vagy végezzük a munkánkat, illetve a napi teendőinket.

Amióta ilyen szélsőséges az időjárás, azóta gyakorlatilag más el se tudnák képzelni klíma nélkül az életünket. A nyári melegben bizony jól jön egy kis felfrissülés főleg ha autóval utazunk, mert ott még elviselhetetlenebb tud lenni a nagy meleg.

Ellie azzal a problémával szembesült a minap, hogy a klímája megadta magát. Az ő esetében annyira ez nem gond, mert amúgy se vesz fel sok mindent így nagy melege nincs de a közösségi oldalán feltette a nagy kérdést, hogy ki tudna ajánlani egy jó klíma szerelőt. Mondani se kell hirtelen mindenki szakember lett és ezrével érkeztek a telefonszámok. A 23 éves Ellie egyébként most Los Angelesben próbál szerencsét ha valaki esetnek útnak indulna.

Jenny az ápolónő megmutatta a csodaszerét

Most nem szeretnék belemenni a hazai egészségügy helyzetébe, fejre is állhatunk úgy se lesz jobb. Szerencsére vannak még jó orvosok, bár tény, hogy fogyóban vannak, viszont mogorva életunt nővérekből Dunát lehet rekeszteni.  Megértjük őket, nehéz úgy egy hivatást becsülettel csinálni, ha nem fizetik meg. Szerencsére azonban vannak még jó fej egészségügyi dolgozók, akik tényleg mindent elkövetnek azért, hogy a közérzetünk jobb legyen és minél hamarabb meggyógyuljunk. A hazai egészségügyben is találunk csinos fiatal nővérkéket, akiket epekedve nézünk.

Most bemutatjuk nektek a gyönyörű Jenny-t, aki nemrég majdnem elvesztette el az állását, miután a főnöke behívatta magához és közölte vele: amit az interneten művel, az szembemegy a kórházi dolgozók közösségi oldalon elvárt magatartásával.

„Sokkal több pénzt keresek az online médiában, mint ápolóként, amit csak azért csináltam, mert szerettem.” – tette hozzá Jenny.

Az ápolónő azonban meggyőzte a kórház vezetését és elhivatottsága elég volt ahhoz, hogy maradhasson.

 

Megyeri Csilla kezelésen járt, és a nadrág ezúttal a gardróbban maradt

Megyeri Csillát hatalmas megtiszteltetés ért: meghívták a Debreceni Egyetem szakhetére, ahol egy kerekasztal-beszélgetésen vett részt más médiaszereplőkkel együtt. A beszélgetés során szóba került a webshopok, kereskedelmi tévézés, médiaszereplés, a személyes márkaépítés témája is, de saját tapasztalataikat is megosztották az ott jelenlévőkkel.

Csilla egy rendkívül színes személyiség, aki nagyon ügyesen építette fel a karrierjét.  Elmondása szerint szerencsésnek érzi magát, hogy a karrierjében ott tarthat ahol, ezt pedig mind a tévézésnek köszönheti. Több lábon áll és igyekszik nem csak a médiaszereplésre támaszkodni, vállalkozásait is napról napra építi.

Nem telnek unalmasan a napjai az egyszer biztos. Ebben a nagy hajtásban azonban van ideje egy kicsit magával is foglalkozni, és az edzések mellett különböző  kezeléseket is kipróbál, hogy nyárra igazi top formában legyen. Legutóbb a Monacói világkiállítás I.helyezett orvostechnikai gépét a DEKA ONDA CoolWaves-t próbálta ki. Nekünk esett jól, és a képeket nézve tökéletesen felfrissültünk.

Michelle nem vár tovább, megnyitotta a nyári szezont

Ezúttal egy fiatal, törékeny szépséget hoztunk el nektek. Michelle Wozniak  tipikusan olyan lány, mint akit az ember a szomszéd ablakán keresztül szokott bámulni. Végre nem egy plázacica, egy mű csaj. Természetes szépségben van valami, ami rabul ejti a férfi szíveket.

Michelle 21 éves de már most szép karrier áll előtte, azonban nem is olyan kis szende, mint amilyennek elsőre tűnhet. Az amerikai lány olyan képeket oszt meg, hogy kész csoda, hogy még létezik az insta fiókja, ahol már majd 200 ezer ember követi. Hogy mi a titka? Elég csak végignézni a képeit, bár mi egy dolgot hiányolunk.

Elmondása szerint neki a nyár a kedvenc évszaka, csak ilyenkor érzi jól magát igazán, és mivel rengeteget utazik, ilyenkor mindig valamilyen vízparti helyszínt választ magának. Kétség nem férhet hozzá, hogy szívesen vele tartanánk.

Patricia, az ápolónő megmutatta a csodaszerét, ki is rúgták érte

Most nem szeretnék belemenni a hazai egészségügy helyzetébe, fejre is állhatunk úgy se lesz jobb. Szerencsére vannak még jó orvosok, bár tény, hogy fogyóban vannak, viszont mogorva életunt nővérekből Dunát lehet rekeszteni.  Megértjük őket, nehéz úgy egy hivatást becsülettel csinálni, ha nem fizetik meg. Szerencsére azonban vannak még jó fej egészségügyi dolgozók, akik tényleg mindent elkövetnek azért, hogy a közérzetünk jobb legyen és minél hamarabb meggyógyuljunk. A hazai egészségügyben is találunk helyes fiatal nővérkéket, akiket epekedve nézünk.

Most bemutatjuk nektek a gyönyörű Patricia-t, aki az idén vesztette el az állását, miután a főnöke behívatta magához és közölte vele: amit az interneten művel, az szembemegy a kórházi dolgozók közösségi oldalon elvárt magatartásával.

„Sokkal több pénzt kerestem otthon a gép előtt, mint ápolóként, amit csak azért csináltam, mert szerettem.” – tette hozzá Patricia.

Az ápolónőnek azonban bejött a váltás: fotóival most 75 ezer dollárt, azaz nagyjából 22,4 millió forintnak megfelelő összeget keres havonta.

Alexa se fog minket matematikából korrepetálni, de olyan alakja van, hogy körzővel nem rajzolsz olyat

Gondolkoztunk, hogy mivel dobhatnánk fel ezt az unalmas munkanapot és arra gondoltunk, hogy egy mosolygós szemrevaló szöszivel mindenki elégedett lesz. Ezért esett a választás Abby-re. A fiatal lánynak már most népes rajongó tábora van, hiszen majd 2,5 millióan követik.

A matematika szó hallatán mindenkinek az jut eszébe amikor az iskolában próbálta megoldani a különböző számtani feladatokat kisebb nagyobb sikerrel. Még ha volt is hogy értettük, szeretni egészen biztosan a diákok 90% nem szerette, sőt a háta közepére nem kívánta. Sose értettük azokat akik elmennek matektanárnak. Most a geometriát fogjuk átvenni és mutatunk egy olyan alakzatot amit a matek könyvekben egészen biztosan nem láthattál.

Nem tudunk belekötni ebbe a formába, szinte körzővel lett megrajzolva, mindemellett mosolygós, van kisugárzása, és bár a pacalt nem szereti de mi a pogácsáit két pofára fogyasztatnánk el minden nap. Azon szerencsés emberek közé tartozik, akik ha megkérdezik reggel, hogy mit vegyek ma fel akkor azt kell, hogy mondjuk semmit. Neki az áll a legjobban.