A násznép is csak pislogott a menyasszonyi ruha láttán

Ha ilyen szettben állna a barátnőd az oltár elé, nem biztos hogy meghívnád a családot. Nem szokványos menyasszonyi ruhát választott magának MC Rielle. Szerinte semmi gond sincs ezzel a darabbal.

A fekete hajzuhatag nem csak napjainkban feltűnő jelenség, már az ókorban is szemet szúrt a férfiaknak. Talán ez az a hajszín ami soha nem fog kimenni a divatból. A mai nap lánya Mc Rielle, akiről azt kell tudni, hogy olyan masszív kipufogója van, hogy ökölbe szorított kézzel, verejtékes homlokkal, olykor felszisszenve néztük végig a képeit.

A fiatal hölgynek már több mint 500 ezer követője van. Belegondolni is szörnyű, hogy közülük hányan kaphatnak a szívükhöz, amikor gondol egyet és kitesz magáról egy képet. Bizony sokat nem láthatjuk szemből, Ő is tudja, hogy mi az erőssége.

Jógaórával indítjuk a reggelt

A jógát korra, nemre és alkatra való tekintet nélkül bárki űzheti, aki szeretné elérni a tökéletes külső-belső harmóniát. Karen Mattar influencer és jógatanár, és nagy híve a test szabadságának és kijelenthetjük, hogy zsibbadásig gyakorolnánk vele.

Karen miatt talán még mi is kipróbálnánk ez a sportot, bár szigorúan csak a négy fal között. Egyébként Ő nemcsak a jógában, hanem az utcai sportokban is okleveles edző. A karanténidőszakban szép követőtábort gyűjtött össze, és végig dokumentálta, hogy Ő maga hogyan alakult át a jógának köszönhetően.

 

Dulce olyan mint egy kaméleon, mindig képes megújulni

A kaméleonok egyik legérdekesebb tulajdonsága a színváltás, melynek oka már több száz évvel ezelőtt is nagyon érdekelte az embereket. Minket most azonban inkább Dulce fog érdekelni.

Dulce Spanyolországban látta meg a napvilágot és bár lehetett volna tetőfedő bádogos, villanyszerelő, vagy kozmetikus is, Ő inkább úgy gondolta elég lesz ha azzal keresi a kenyerét amit a jó istentől kapott.  A 27 éves Dulce számos reklámban, zenei videóban, naptárakon és magazinok címlapján is láthattuk. Mondjuk az kész csoda, hogy az isnta profilját még nem függesztették fel ahol már közel 2 millióan követik Őt.

A titka vélhetően a megújulásban rejlik. Képes egyik napról a másikra úgy megváltoztatni haját, stílusát, hogy még a barátai se ismerik meg hirtelen ha az utcán szembe jön. Tényleg kevesen képesek ilyen átváltozásra, de Ő valahogy unja az állandót és így me sem fogjuk Őt megunni egy jó ideig.

Sportolás után fontos a nyújtás, ma Samira fog benne segíteni

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni az agyunkat. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk Samira-t is, aki huncut mosolyával könnyen válhat az este fénypontjává.

A fiatalok nem igazán szeretnek olvasni, pedig az olvasás javítja a koncentrációt, fejleszti a memóriát, bővíti a szókincsed, magabiztosabbá, társalkodóvá tesz és még számos haszna van. Nem tudjuk Ti, hogy vagytok vele, de mi inkább a hölgyeket szeretjük forgatni esténként. Ma Samira-t hoztuk el nektek, aki lazításképpen a kedvenc könyvét olvasta, de belátta, hogy sokkal jobban fog járni ha a könyvek helyett Ő nyílik meg nekünk. Megmutatja, milyen hihetetlenül hajlékony.

Dulce alatt olyan vakum van hogy minket is magával ragadott

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni a fejünket. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk Joselyn-t is, aki huncut mosolyával könnyen válhat a mai nap fénypontjává.

Dulce egy nagyon feltűnő jelenség. Első ránézésre is megállapítottuk, hogy vélhetően nem a postán ragasztja a bélyegeket. Fürdőruhákat reklámoz, és gyakorlatilag nincs is olyan típus, ami neki ne állna jól. 2 millió követővel rendelkezik instagram oldalán.

Kiki csak annyit kér, hogy válassz de ez nehezebb lesz mint gondolnád

Ezt az „egyet fizet, kettőt kap!” akciót szeretjük a legjobban, hiszen a duplikált boldogságnál nincs is jobb.

A Miamiban élő Kiki  és a Los Angeles-i Jessica, akik előszeretettel kergetik őrületbe az erősebbik nem tagjait és féltékenységbe a nőket, ezúttal közösen nyaraltak és ezt velünk is megosztották . Külön-külön is megdobogtatják a szívünket, nem csoda, hogy ha együtt látjuk őket még a vér is kiszalad a fejünkből.

Kikinek önmagában 1,6, Jessicának pedig 1,1 millió Insta-követője van, így ha még akadnak is páran, akik mindkettejükért egyformán rajonganak, akkor is igen szép tömegeket tudnak elérni. Kiki egyébként profi fodrász és van egy cége is ami saját márkás kozmetikai termékeket forgalmaz. Elég jól mozog az üzleti életben, pedig elsőre lehet túl egyszerűnek tűnt nekünk.

Tucatnyi filmben kapott már epizódszerepet de Natalie-nak mi más műfajban adnánk Oscar díjat

Számos sorozatban és filmben szerepelt már Natalie Gauvreau, de egyenlőre a nagy áttörést még egyik sem hozta meg számára.

Natalie-ról két dolgot tudunk biztosan. Az egyik, hogy imádja a filmezést és a színházat. Minden vágya az volt, hogy TV-ben szerepeljen és csodás genetikájának köszönhetően ez meg is adatott a számára. Általában töltelék szerepeket kap de elmondása szerinte ezekből sokat tanul és rengeteget fejlődött már az évek során. A másik fontos dolog, hogy szabadidejét leginkább a jégkorongpályákon tölti. A  a Montreal Canadiens szurkolója és gyakran Ő maga is korcsolyát húz, hogy a jégpályán is megmutassa mire képes. Elég színes egyéniség az egyszer biztos.

Az online világban is igen sikeres hisz  egyetlen posztért pedig nem kevesebb mint 8-14 ezer dollárt kap, ami egy kis fejszámolás után 2,3-4,1 millió forint. Valljuk be azért ez igen kényelmes. Az élet számos területén sikeresen de az igazi párt még nem találta meg és lassan már szeretne egy családot. Meglátjuk ez meddig várat magára, mindenesetre úgy gondoljuk, hogy itt is találna önként jelentkezőt.

Ha már túl vagy a reggeliden akkor ideje lekísérni Lorena-val

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni az agyunkat. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk Alexandrát, aki huncut mosolyával fogja feldobni a napunkat.

Reggel szükségünk van egy jó kávéra ahhoz, hogy el tudjuk kezdeni a napot. Kávézást nagyon sokan gondolják rossz szokásnak. Azonban nemrégiben kiderült, hogy valójában nagyon egészséges dolog. Sokan nem is tudják, de a kávé tele van antioxidánsokkal és fontos tápanyagokkal. Rengeteg tanulmány igazolja, hogy a kávéimádóknál sokkal alacsonyabb bizonyos betegségek kialakulásának kockázata. Jó társaságban pedig még a kedvünket is feldobhatja egy közös kávé.

A mai nap Lorena fogja kipattintani a szemünkből az álmot. Szívesen főznénk neki akár minden reggel egy jó kávét, és nem is kérnénk tőle sokat csak néznék ahogy elkészül és tesz vesz a lakásban. Ez már önmagában felér egy művészettel.

Ariel ugyan már nem hableány, de így is aranyos

Ariel szereti gyakran megszellőztetni a mókust, de ha egyszer igényli nincs mit tenni.
Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni az agyunkat. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk Eliza-t, aki huncut mosolyával fogja feldobni a napunkat.

Ariel képei minden közösségi oldal szabályt megszegnek, de ennek ellenére van amit nem törölnek. Ezek közül szemezgettünk most. Olyan Ő mint egy nyitott könyv, szó szerint mert mindig középen nyílik ki Ő is. De még ha olvasni nem is szoktunk olyan sűrűn, azért ezt a kötetet szívesen végiglapoznánk.

A fiatal srác menedzseli az anyukáját, és bizony a dinnyéket látva jó üzletnek bizonyult

Meghökkenő dolgot csinált egy fiatal fiú, amikor akaratán kívül regisztrálta az édesanyját egy internetes oldalra.

Az édesanya aki modellként lett ismert, már számos versenyt megnyert és emellett bizony a kifutók világa sem volt számára ismeretlen. Családja mindenben támogatja a mamit, sőt, kamasz fia Leonardo Hathaway aki szintén modellként dolgozik, mindent megtesz azért, hogy anyukája egyre népszerűbb legyen. A fiú bevallotta, hogy fantasztikus anya-fia kapcsolat van kettejük között és mindenben maximálisan támogatják egymást.

Nemrégiben az az információ is napvilágra jött, hogy Leonardo az anyja nevében regisztrált az Onlyfans nevű előfizetéses oldalra. Így kimondatlanul is Ő lett a menedzsere.