A matekfüzetünk nem volt olyan kockás mint Anllela hasa

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni az agyunkat. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk valakit, aki huncut mosolyával fogja feldobni a napunkat.

Anllela egy igen feltűnő jelenség. Ezt azonnal megállapítottuk amint megláttuk az insta profilját. Nagy fejtörést okozott válogatni a képei között, de végül azért sikerült összeszedni nektek egy csokorra valót, bár az Ő esetében elég lett volna csak megosztani az insta linkjét, hisz az összes képe olyan, hogy a homlokunk is megizzadt már a puszta látványától.

Bebizonyítja nekünk, hogy bizony a természet is képes nagy dolgokat alkotni, a szó legszorosabb értelmében mert keressük mi a jelzőket, csak mindig elcsuklik a szavunk. Gyönyörű, maga a csoda és még fokozhatnánk de ezt látni kell. Ez bizony rendben van. Nem véletlenül gyűjtött maga köré 16 millió rajongót az Instagramon. Ember legyen a talpán aki ne pakolna egy ilyen bőröndbe.

Emma elsőre egy átlagos egyetemista is lehetne, de nagyon nem az

Emma minden vágya az volt, hogy diplomát szerezzen, de nehezen tudta fizetni tanulmányait, ezért úgy döntött: könnyű pénzszerzési lehetőségek után néz, és elad pár képet magáról a neten. Egy darabig nem sokra ment a dologgal, de aztán elindította saját OnlyFans-csatornáját, amivel mára odáig jutott a még mindig csak 23 éves Emma, hogy évi 1 millió dollárt (átszámítva nagyjából 300 millió forintot) keres.

“Folyamatosan aggódnom kellett a pénz miatt. Hónapról hónapra éltem, és épp csak kijöttem a pénzemből. Noha az egyetemtől kaptam támogatást, de minimálisat, így hogy mindent ki tudjak fizetni, hitelt kellett felvennem ”

Anna egy igazi természetes szépség. Középiskolában minden srác oda volt érte, már akkor megmutatta művészi oldalát, ugyanis imád fotózni, és nincs ellenére az sem ha ő a kamera másik oldalán áll.

Metzker Viktória is szereti kimaxolni az instagram határait

A napokban attól volt hangos a sajtó, hogy Metzker Vikit a saját oldalán becsmérelte egy férfi, aki azt írta az egyébként korábban már több férfi magazin címlapján is szereplő lemezlovasnak, hogy „ritka ronda vagy”. Viki mindezt nem hagyta szó nélkül, keményen megmondta véleményét.

“Nem kell engem dicsérni, ajnározni, stb. Ez az oldal azért van, hogy a bulik mellett itt is tudjuk tartani a kapcsolatot azokkal, akiket kedvelek, és gondolom, viszont is így van. De paraszt módon kritizálni a külsőm, az egy határon túlmegy… azt már én sem nyelem le… és nem is kell” – kommentálta Viki.

Emberünk valamit nagyon elnézett, mert összeszedtünk egy finom galériát Vikiről, majd alaposan megvizsgáltuk (szigorúan szakmai szemmel), és örömmel jelentjük nem ronda 🙂 Nagyon nem 🙂

A pasim imádja, ha fotót küldök neki arról, ahogy megcsalom

Igencsak érdekes titkot fedett fel magánéletéről Zoe. Elárulta: párját kifejezetten izgatja, ha megcsalja.

A londoni szépségről a Option One Podcast vendégeként derült ki, hogy bizony nem hétköznapi életet él. Párjával ugyanis nyitott kapcsolatban élnek, azaz kifejezetten örülnek, ha párcserés kalandban lehet részük.

Zoe és kedvese négy éve vannak együtt. Eleinte csak a nő lépett félre – persze párja engedélyével –, mialatt a férfi munkában volt. Ő idegenekkel volt együtt és erről pedig fotókat küldött. Később rájöttek, hogy többet is kihozhatnak mindebből, és elkezdtek klubokba járni.

„Ő is elmegy más nőkkel és én is más pasikkal. Ez ilyen közös szobás történet, így nézhetjük egymást közben. Szeretem nézni őt, és ő is szeret nézni engem. Ez mindkettőnknek bejön”  – magyarázta.

Zoe azt is elárulta, ugyan a féltékenység nincs jelen a kapcsolatukban, de azért vannak szabályok, amiket mindketten betartanak.

Ha van sapka, ha nincs, Paulina igazi nyári hangulatot varázsol nekünk

A vörös lányok állítólag a legtüzesebbek hölgyek közé tartoznak. Van bennük elég élet és rafinéria, nem mondjuk hogy nyugodt velük az élet, mert bizony ha megbántjuk őket igencsak vissza tudnak vágni. Szeretjük ezt a heves temperamentumot mind az életben mind pedig este is.

Velük egy pillanatra se unalmas az élet.  Jó példa erre Paulina. A blogger gyakorlatilag utazási tippeket ad, úgy hogy közben Ő maga is beutazza a fél világot. Persze önmagában ez kevés lenne, ha mindezt nagykabátban tenné akkor már nem is lenne annyira érdekes azonban így 200 ezer követőt máris maga mellé állított. Mesés tájak, csodás környezet és egy izgalmas vörös. Mi kell még?

Gigi még kócosan is fel tudja dobni az unalmas munkanapot

Van az a mondás, hogy aki szép, az reggel is szép. Van ebbe valami, mert amikor reggelente kiugrunk az ágyból a telefon ébresztőjére, akkor még saját magunktól is megrémülünk a fürdőszobai tükörben. A mi reggeli szenvedésünkre a kutya nem lenne kíváncsi, de itt van Gigi, akinek a reggeli rutinja a mi napunkat is bearanyozta.

Semmi mást nem csinál, csak felkel, forgolódik az ágyban és mi olyan csillogó szemmel nézzük, mint a gyerek aki a kedvenc játékát csomagolja ki karácsonykor.

Barbie csak olvasni szeretett volna, de a könyv helyett ezúttal Ő nyílt ki

A fiatalok nem igazán szeretnek olvasni, pedig az olvasás javítja a koncentrációt, fejleszti a memóriát, bővíti a szókincsed, magabiztosabbá, társalkodóvá tesz és még számos haszna van. Nem tudjuk Ti, hogy vagytok vele, de mi inkább a hölgyeket szeretjük forgatni esténként. Ma Barbie-t hoztuk el nektek, aki lazításképpen a kedvenc könyvét olvasta, de belátta, hogy sokkal jobban fog járni ha a könyvek helyett Ő nyílik meg nekünk.

Barbie egyébként gyerekkora óta profi tornász. Elmondása szerint már óvodában is folyamatosan pörgött forgott ezért szülei beíratták talajtornára, amiben azóta szép sikereket ért el.  Ezért van az, hogy ennyire hajlékony. Ám úgy döntött, abbahagyja a versenysportot.

„Elegem lett a szigorú életvitelből. Mindent feláldoztam a sportért, még egy szelet csokit vagy fagyit sem ehettem”

Ma semmi mást nem szeretnénk csak, hogy Sara vigyen magával minket a nyaralójába

Sara már sok mindenkinek ismerős lehet, de ha a neve elsőre nem is ugrik be, akkor talán az arca majd annál inkább. A közel 9 millió követővel rendelkező Sara teljesen új életet kezdett. Mondhatni visszavonult, de teljesen még nem hagyta maga mögött a régi életét. Tudja jól Ő is, hogy a legtöbb pénzt azzal tudja megkeresni, amit az élettől kapott, de mindemellett párjával rönkházakat építő cége van, mert azt vallja, hogy nem árt több lábon állni.

Sara imádja a természetet, a vadon hívó szavára pedig nem tudott nemet mondani és úgy döntött, hogy Ő is az erdő mélyére költözik egy varázslatos rönkházba. Nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy ezeknek a házaknak a hangulata minden korosztályt elvarázsol. Tényleg mesebeli a helyszín, az ahol Sara és párja élnek. Szívesen odaköltöznénk hozzá mi is. A csodás környezettől, már csak Sara dombocskái szebbek.

Chaly olyan mintha ha Kim Kardashian ikertestvére lenne

Csodálatos tanmese a 21. századból, aminek az a tanulsága, hogy ha elég elszánt vagy és elég sok pénzt tudsz költeni az álmodra, akkor semmi sem lehetetlen, még az sem, hogy úgy nézz ki, mint Kim Kardashian.

Chaly D.N nem kevesebb mint 400 millió forintnak megfelelő amerikai dollárt költött az átalakulásra:

Chaly elmondása szerint alapból annyira hasonlított a példaképére, hogy nem kellett olyan sok mindent átalakítania magán. Chaly lecserélte a teljes ruhatárát is, hogy még jobban hasonlítson a példaképére, erre is több millió forintot költött. A lány szerint ha ezekben a ruhákban mutatkozik, akkor teljesen úgy érzi magát, mint Kim. Chaly ugyanakkor tart attól, hogy el fogja veszíteni a saját személyiségét, ezért a jövőben megpróbál egyedi dolgokat csinálni a Kardashian-másolás mellett.

Olyan nincs, hogy Kennie kipufogója ne menjen át a műszaki vizsgán

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni az agyunkat. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk valakit, aki huncut mosolyával fogja feldobni a napunkat.

Kennie egy igen feltűnő jelenség. Ezt azonnal megállapítottuk amint megláttuk az insta profilját. Nagy fejtörést okozott válogatni a képei között, de végül azért sikerült összeszedni nektek egy csokorra valót, bár az Ő esetében elég lett volna csak megosztani az insta linkjét, hisz az összes képe olyan, hogy a homlokunk is megizzadt már a puszta látványától.

Bebizonyítja nekünk, hogy bizony a természet is képes nagy dolgokat alkotni, a szó legszorosabb értelmében mert keressük mi a jelzőket, csak mindig elcsuklik a szavunk. Gyönyörű, maga a csoda és még fokozhatnánk de ezt látni kell. Ez bizony rendben van. Nem véletlenül gyűjtött maga köré 1 millió rajongót az Instagramon. Ember legyen a talpán aki ne pakolna egy ilyen bőröndbe.