Ha minden fogászati asszisztens olyan lenne mint Anna, előszeretettel mennénk fogorvoshoz

Az emberek nagy része nem szívesen jár fogorvoshoz. Tényleg már csak az utolsó pillanatban vagyunk hajlandóak bejelentkezni, amikor már agyunkra megy a fogfájás. Lehet ez a rossz berögződés még az iskolás éveinkből maradt meg, amikor az iskolafogászaton egy goromba nyugdíjhoz közeli doktor fogadott minket, és a székében kb betojtunk a gatyába.

Azonban most mutatunk egy kivételt, ugyanis ma egy édes fogorvosi asszisztenst hoztunk el nektek. Ő nem más mint Anna, aki ugyan nem érezte magát elég szabadnak a fogorvosi rendelőben ezért félállásban maradt csak egy fogorvos mellett, és a felszabadult idejében pedig építette saját Insta-oldalát.

„Ezt nem lehet fürdőruhának nevezni” – beszóltak Zimány Lindának a követői

Zimány Linda közösségi oldala nem nevezhető unalmasnak, de most még Ő is rá tudott rakni egy lapáttal. Linda folyamatosan adagolja magáról a hasonló felvételeket, ezúttal Amerikában piheni ki a tavalyi év fáradalmait és ha már ott volt akkor küldött nekünk is egy kis élménybeszámolót.

Legújabb Insta-fotója garantálja, hogy minden tekintet egy pontra szegeződik. Olyan felvétellel ajándékozta meg 300 ezer követőjét, hogy még a munkában ülve is szebb lett a napunk, ez a látvány ugyanis kárpótol mindenért, és felér bármilyen ajándékkal.

Az érett almákért nem kell a LIDL-be menni, Chanel gondoskodik róla

Napi egy alma az orvost távol tartja, hát most rögtön kettőt is kapunk.

Tudtátok, hogy a WHO ajánlása szerint az egészséges ember számára napi 400 gramm zöldség és/vagy gyümölcs bevitele szükséges? Nem vagyunk nagy fogyasztók mert azért a húsokat jobban szeretjük de a mostani gyümölcskosárra nem tudtunk nemet mondani.

Toni egy elég színes egyéniség, meglehetősen sokoldalú lány. Modellként és színésznőként is kipróbálta magát, és már három mozifilmben is megmutatta tehetségét. Ezúttal otthonról üzent, vagyis inkább tálalt fel nekünk egy egészséges és energiában gazdag gyümölcstálat. Ezt a két almát minden nap szívesen fogyasztanánk. Bár ez már inkább görögdinnye.

Jessica hatékonyabban fűti be a szobát mint egy geotermikus hőszivattyú

Reméljük a fűtési szezon lassan a végéhez ér. A mögöttünk álló időszak sok mindenkinek okozott fejfájást abban a tekintetben, hogy akkor most mivel is fogunk fűteni a télen. A mérsékelt tél szerencsére valamennyire megóvta a pénztárcánkat is.

Magyarországon a legnépszerűbb fűtési rendszerek közé tartozik a szilárd tüzelésű-, a hőszivattyús-, a gáz- és az elektromos fűtés. Mi most azonban egy teljesen új megoldást kínálunk. Meghoztuk nektek Marisa-t. Uraim, van az a kisugárzása ami úgy perzsel mint egy békebeli cserépkályha. Na nála ez abszolút megvan. Ugyan Jessica magát nem tartja valami sokra, elmondása szerint élőben nem nagy valami szám. Hát mi ezen jó mosolyogtunk, azért megnéznénk mi azt élőben is.

Reméljük a tél már nem sokáig fog kopogtatni az ajtónkon, de hogy addig is ne fázzunk Jessica most feltekeri a termosztátot.

Leicht Perlig hatalmas ( . ) ( . ) előtt mi is megemeljük a kalapunkat

Az élet valakinek ad, valakitől elvesz, és vannak akiknek duplán ad. Leicht Perlig arról híres, hogy impozáns méretekkel van megáldva.

Leicht Perlig egy igen feltűnő jelenség. Ezt azonnal megállapítottuk amint megláttuk az insta profilját. Nagy fejtörést okozott válogatni a képei között, de végül azért sikerült összeszedni nektek egy csokorra valót, bár az Ő esetében elég lett volna csak megosztani az insta linkjét, hisz az összes képe olyan, hogy a homlokunk is megizzadt már a puszta látványától.

Bebizonyítja nekünk, hogy bizony a természet is képes nagy dolgokat alkotni, a szó legszorosabb értelmében mert keressük mi a jelzőket, csak mindig elcsuklik a szavunk. Hatalmas, gyönyörű, maga a csoda és még fokozhatnánk de ezt látni kell. Ez bizony kétkezes, de már hiányzott egy ilyen is. Nem véletlenül gyűjtött maga köré fél millió rajongót az Instagramon. Ember legyen a talpán aki a szemébe tud nézni.

Literszámra issza a férfi örökítőanyagból kevert elixírt, hogy így erősítse immunrendszerét

Míg a legtöbben gyakori kézmosással, fertőtlenítésével, esetleg vitaminokkal igyekszenek távol tartani maguktól a vírusokat, addig egy brit vegán testépítő egészen más módszert használ arra, hogy megőrizze az egészségét.

Tracy a férfi örökítőanyagbban látja a jövőt és a vitalitást, ezért az angliai lány minden nap készít magának egy speciális turmixot amit ha épp nem iszik meg akkor magára keni.A Buckinghamshire-ben élő 34 éves szingli anyuka legjobb barátjától szerzi be az anyagot, amelyből reggelente egy kanállal tesz az italába, hogy ezzel óvja immunrendszerét.

Az egyébként személyi edzőként tevékenykedő Tracy bőre egészségére is odafigyel, éppen ezért arcpakolás formájában is előszeretettel alkalmazza az isteni nedűt. Elmondása szerint évek óta nem volt beteg, amit szerinte annak köszönhet, hogy a nem túl gusztusos kotyvalékból minden nap megiszik egy pohárral.

“Évek óta nem voltam influenzás vagy náthás, megmondani sem tudom, mikor voltam utoljára beteg. Ezt annak köszönhetem, hogy egészséges, mozgalmas életet élek, és naponta fogyasztok isten ajándékából” – mondta Tracy.

Szürke kisegérből lett az instagram üdvöskéje Allison

Néhány évvel ezelőtt még senki sem fordult volna meg utána az utcán, ma már képtelenség levenni a szemünket róla.

Allison viszonylag rövid idő alatt látványosan megváltoztatta külsejét. Mára valószínűleg százezrek irigykednek rá, de ez nem volt mindig így. Persze egy kisebb vagyont áldozott fel ezért. Konzervatív és mélyen vallásos családban nőtt fel. Egy indiai út során rájött arra, hogy valami hiányzik az életéből, és ezt az űrt töltötte be azzal, hogy nőiesebbé változott. Nagyon sokat sportolt, hogy elérje a vágyott külsőt, amit azóta minden lehetséges posztjában meg is mutat.

“A régi külsőm arra emlékeztet, amin átmentem. Túlzottan az édesanyám elvárásait követtem. A testem megváltoztatása segített megváltoztatni a gondolkodásom” – mesélte a jelenleg Los Angelesben élő Allison.

Az új megjelenéssel új egzisztencia és életvitel is jött. Azóta rengeteget utazik, ami régi vágya volt. Irigyeljük is érte mert úgy járja be a földet, hogy az neki kb semmibe nem kerül.

Szürke kisegérből lett igazi nagyvad Allison

Néhány évvel ezelőtt még senki sem fordult volna meg utána az utcán, ma már képtelenség levenni a szemünket róla.

Allison viszonylag rövid idő alatt látványosan megváltoztatta külsejét. Mára valószínűleg százezrek irigykednek rá, de ez nem volt mindig így. Persze egy kisebb vagyont áldozott fel ezért. Konzervatív és mélyen vallásos családban nőtt fel. Egy indiai út során rájött arra, hogy valami hiányzik az életéből, és ezt az űrt töltötte be azzal, hogy nőiesebbé változott. Nagyon sokat sportolt, hogy elérje a vágyott külsőt, amit azóta minden lehetséges posztjában meg is mutat.

“A régi külsőm arra emlékeztet, amin átmentem. Túlzottan az édesanyám elvárásait követtem. A testem megváltoztatása segített megváltoztatni a gondolkodásom” – mesélte a jelenleg Los Angelesben élő Allison.

Az új megjelenéssel új egzisztencia és életvitel is jött. Azóta rengeteget utazik, ami régi vágya volt. Irigyeljük is érte mert úgy járja be a földet, hogy az neki kb semmibe nem kerül.

Az állatkertben nem látsz ekkora pumát

Jön a jó idő, legalábbis nagyon reméljük, hogy beköszönt végre már az igazi tavasz és ilyenkor nagyon jó program az állatkertlátogatás.

Az Állatkert egyedi helyszín, ahol a gyermekek közelebb kerülhetnek a természet értékeihez. Az Állatkertben eltöltött idő alatt a gyerekek minden érzékszervükkel megfigyelik a természet jelenségeit, és saját tapasztalataik révén új, érdekes ismeretekhez jutnak, megértik az összefüggéseket, a környezetükkel kapcsolatos problémákat.

Azonban ez nekünk felnőtteknek is egy kiváló szabadtéri program. Főleg ha nincsenek sokan. Ha a top 3 kedvenc állatot kell megmondanunk akkor biztos, hogy az egyik egy nagymacska lesz. Most azonban egy pumát hoztunk el, akiről azt kell tudni, hogy dubaiban őshonos és az eurót valamint a dollárt nagyon szereti. A viccet félretéve azért Sonia-t amikor megpillantottunk azért kicsit megilletődtünk. Uraim csak óvatosan, lehet harap.

 

Lina ha egy autószerelő műhelyben dolgozna csak hozzá járnánk olajcserére

A gépkocsi szervizelése egy nő számára a kellemetlen, kényelmetlen feladatok közé tartozik, hiszen a legtöbben nem rendelkeznek megfelelő szaktudással az autójukkal kapcsolatban.

Mondhatjuk, hogy Lina kiskorától kezdve az autószerelő műhelyben nőtt fel, hisz édesapja szerelő és egy családi vállalkozás keretein belül üzemeltet egy ilyen szervizt. Bár senki nem nézné ki belőle de Ő maga is eltanulta a szakmát és egy nagy álma, hogy egy olyan műhelyt üzemeltessen ahova a nők is bátran bevihetik az autót és nyugodtan kérdezhetnek nem fogja őket kinevetni senki. Valamint nagyon fontos, hogy becsapni sem, mert nagyon sok műhely visszaél azzal, hogy az autótulajdonos nem ért semennyire sem az autók műszaki részéhez.

Mindenesre mi is szívesebben mennénk egy ilyen kellemes hangulatú autószerelő műhelybe de addig is Lina most egy fokkal nőiesebb arcát mutatja meg nekünk.