Briana szereti gyakran megszellőztetni a mókust, de ha egyszer igényli nincs mit tenni

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni az agyunkat. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk Briana-t, aki huncut mosolyával fogja feldobni a napunkat.

Briana  képei minden közösségi oldal szabályt megszegnek, de ennek ellenére van amit nem törölnek. Ezek közül szemezgettünk most. Olyan Ő mint egy nyitott könyv, szó szerint mert mindig középen nyílik ki Ő is. De még ha olvasni nem is szoktunk olyan sűrűn, azért ezt a kötetet szívesen végiglapoznánk.

Azt gondolod, hogy az életben már minden láttál, akkor Ashlyn nézd meg báttya

Az élet valakinek ad, valakitől elvesz, és vannak akiknek duplán ad. Bella arról híres, hogy impozáns méretekkel van megáldva.

Ashlyn egy igen feltűnő jelenség. Ezt azonnal megállapítottuk amint megláttuk az insta profilját. Nagy fejtörést okozott válogatni a képei között, de végül azért sikerült összeszedni nektek egy csokorra valót, bár az Ő esetében elég lett volna csak megosztani az insta linkjét, hisz az összes képe olyan, hogy a homlokunk is megizzadt már a puszta látványától.

Bebizonyítja nekünk, hogy bizony a természet is képes nagy dolgokat alkotni, a szó legszorosabb értelmében mert keressük mi a jelzőket, csak mindig elcsuklik a szavunk. Hatalmas, gyönyörű, maga a csoda és még fokozhatnánk de ezt látni kell. Ez bizony kétkezes, de már hiányzott egy ilyen is. Nem véletlenül gyűjtött maga köré fél millió rajongót az Instagramon. Ember legyen a talpán aki a szemébe tud nézni.

Bárhogy fordul mindent lever az egyetemista lány, ezért most kisebbítő műtétre gyűjt

Elege lett Amber Roach joghallgatónak, végre normális életet akar élni. Szerinte inkább átok mint áldás ami a természet adott neki, ezért 5000 fontot (2 millió forintot) szeretne összegyűjteni kisebbítő műtétjére. Eddig azonban csak az összeg tizede jött össze.

Amber a Sunnak nyilatkozva mesélt megpróbáltatásairól: „Mindenki irigykedik rám, pedig az igazság az, hogy az impozáns méretem tönkretette az életem. Tudom, hogy vannak ennél nagyobb problémák a világban, de életem minden perce kényelmetlenségben telik. Nem tudok csak úgy elmenni az emberek mellett egy szórakozóhelyen. Ha felállok vagy csak megfordulok, már repülnek is poharak az asztalról. Már nem merek belépni a kisebb üzletekbe sem, mert mindent leverek a polcokról.”

A fiatal nő emellett attól is besokallt, hogy folyamatosan megjegyzéseket kap idegenektől, és még azokkal sem tud kommunikálni, akik egyébként normálisan közelednének felé. „Nehéz komolyan venni valakit, aki folyamatosan másra figyel. De a férfiak az utolsó okai annak, hogy rászántam magam a műtétre. Egyszerűen normális életet akarok élni” – magyarázta. Amber korábban rendszeresen sportolt, de ma már képtelen erre, még az ülés is komoly megpróbáltatásokat jelent számára, és egyre gyakrabban gyötrik hátfájdalmak.

Kicsit sok rajta a tinta, de egyébként Ludovica magával ragadó személyiség

A korom feketébe vedlett csajoktól valamiért ódzkodunk, senki nem akar egy trónok harcából ismert varjúval pózolni, ám a tetovált csajok sem kelendőek sok helyen. A bőrükön viselt ábrák inkább egy bűnözőt láttatnak, mint egy főzni-mosni tudó családanyát, aki a család szeme fényének boldog párja lehetne egy életre.

Pedig egyrészt a tetoválás nem jár együtt intelligencia pusztulásával, sem fokozott agresszióval, egyszerűen csak vagy vonzóak tudnak lenni valakik számára, vagy nem. Jó példa erre Ludovica néven futó lány, aki igen feltűnő jelenség, nem kizárólag a bőre nagy hányadát borító tetoválás miatt, az adottságai és kisugárzása is nagyon rendben van.  Elmondása szerint nagyon rosszul érezte magát tetoválások nélkül, így sokkal magabiztosabb. Egyébként nem kell messzire menni, ha össze szeretnél vele futni, Berlinben él, ha szerencséd van, meghívhatod egy jó kávéra.

Nienke először a koliban dobta le a dresszt, most évi 300 milliót keres vele

Nienke minden vágya az volt, hogy diplomát szerezzen, de nehezen tudta fizetni tanulmányait, ezért úgy döntött: könnyű pénzszerzési lehetőségek után néz, és elad pár képet magáról a neten. Egy darabig nem sokra ment a dologgal, de aztán elindította saját OnlyFans-csatornáját, amivel mára odáig jutott a még mindig csak 31 éves Mara, hogy évi 1 millió dollárt (átszámítva nagyjából 300 millió forintot) keres.

“Folyamatosan aggódnom kellett a pénz miatt. Hónapról hónapra éltem, és épp csak kijöttem a pénzemből. Noha az egyetemtől kaptam támogatást, de minimálisat, így hogy mindent ki tudjak fizetni, hitelt kellett felvennem ”

Nienke egy igazi természetes szépség. Középiskolában minden srác oda volt érte. Delaia már akkor megmutatta művészi oldalát, ugyanis imád fotózni, és nincs ellenére az sem ha ő a kamera másik oldalán áll.

Próbáltuk megtalálni a szemkontaktust Jekatyerina de nem ment

Jekatyerina ha kell még az Instagram szabályaival is szembe megy, ha meg akar osztani magáról egy képet. Mert bizony ezek a bejegyzések már a határokat súrolják, sőt át is lépik azokat.

Szerencsére eddig megkegyelmeztek neki, és a profilját nem tiltották. Azonban mi elővigyázatosak vagyunk és inkább most megmutatjuk Őt nektek mert lehet, hogy utána már túl késő lesz. A 24 éves hölgynek már több mint egymillió követője van, és ha megkérdezed, hogy miért akkor válaszul jöjjenek a képek:

Jekatyerina most sem okozott csalódást a rajongóinak

A mai csajokról már annyira nehéz megmondani hány évesek valójában. Vannak akik még 18 évesek sincsenek, de sminkjük és öltözködésük alapján legalább 25-nek néznek ki. A másik kategória meg az ellenkezője, hogy azt gondolnád, hogy még csak most érettségizett, pedig már közelebb van a 30-hoz mint a 20-hoz. Ez még a jobbik eset, mert mindig jobb ha valakit fiatalabbnak néznek a koránál.

Ebbe a kategóriába tartozik Jekatyerinais, aki idén töltötte be a 30. életévét pedig kb 20-nak néztük volna elsőnek. Anno az orosz megszállást is simán kitoltuk volna pár évvel, ha olyanok jöttek volna, mint Ő. Jekatyerina ugynis Moszkvában született.

Jekatyerina szép karriert épített fel a modellkedésből, Instagram-oldalát már 2,8 millió ember követi. Az orosz hölgy kikapcsolódásként imád sportolni, az egyik kedvenc elfoglaltsága a jógázás. Népszerűsége miatt több ismert márkának is a nagykövete. Azonban  legtöbben nem vásárlási szándékkal csodálták meg a bejegyzését, sokkal inkább látványért!

 

Molnár Anikó ígéretes esti programokat ígér

Molnár Anikó interjút adott Hajdú Péternek a Frizbi TV-ben, és elmesélte, miért is regisztrált arra a bizonyos oldalra ahol jó pénzért izgalmas tartalmakat ígér.

Anikó a következő a sorban, és csak úgy záporoznak róla a cikkek, az interjúk, mindenki arra kíváncsi, miért lépett erre az útra. Úgy tűnik, nagy iránta az érdeklődés, és ha ez kitart a jövőben is, szép összegeket kereshet vele. 47 évesen vágott bele a nagy kalandba, ami azt jelenti, hogy nála sokkal fiatalabbakkal is fel kell vennie a versenyt. Ezzel együtt fontos, hogy érdekes maradjon, de valószínűleg ezzel nem lesz gondja.

A Péternek adott interjújában azt is mondta, a fotós meg fogja tanítani őt arra, hogyan csináljon magáról úgy képeket, hogy egy elérhető hétköznapi nő legyen a férfiak szemében.

Molnár Anikó hasonló tartalmakat ígér, íme egy kis ízelítő

Molnár Anikó interjút adott Hajdú Péternek a Frizbi TV-ben, és elmesélte, miért is regisztrált arra a bizonyos képmegosztó oldalra ahol jó pénzért izgalmas tartalmakat ígér.

Anikó a következő a sorban, és csak úgy záporoznak róla a cikkek, az interjúk, mindenki arra kíváncsi, miért lépett erre az útra. Úgy tűnik, nagy iránta az érdeklődés, és ha ez kitart a jövőben is, szép összegeket kereshet vele. 47 évesen vágott bele a nagy kalandba, ami azt jelenti, hogy nála sokkal fiatalabbakkal is fel kell vennie a versenyt. Ezzel együtt fontos, hogy érdekes maradjon, de valószínűleg ezzel nem lesz gondja.

A Péternek adott interjújában azt is mondta, a fotós meg fogja tanítani őt arra, hogyan csináljon magáról úgy fotókat, hogy egy elérhető hétköznapi nő legyen az előfizetők szemében.

Olga riporter és mesterien bánik a nyeles mikrofonnal

Mekkorát fordult a világ, emlékszünk még gyerekkorunkra, amikor csak olyan emberek kerülhettek be a TV-be műsorvezetőként, bemondóként, időjárásjelentőként, akik médiaszakon tanultak, és végigjártál a vele járó ranglétrát. Most meg hétről hétre csak kapkodjuk a fejünket, milyen TV bemondó hölgyekről látunk videókat akik, már a puszta megjelenésükkel eladják a műsort.

Olga Loera karrierje a közösségi médiában kezdődött. Akkora népszerségnek örvendett, hogy az egyik kereskedelmi csatorna fejesei úgy gondolták, hogy mindenképpen adnak neki egy lehetőséget a képernyőn. A siker garantált volt, a 46 éve Olga nem csak a középkorosztály varázsolta el de a fiatalabb TV nézőket it. Megértjük, a látottak alapján pedig megállapítottuk, hogy a műsorvezető-mezőnyben Ő az egyik kedvencünk.