Ma este Sandra fogja ápolni a Lengyel-Magyar barátságot

A mai nap egyenesen Lengyelországból látogattak el hozzánk. Sandra Kubicka 27 éves és egy rettentően magával ragadó személyiség. Gyakorlatilag minden fotóján úgy ragyog mintha egy díjátadóra menne. Mindegy mit visel, a megtestesült nő köszön vissza ránk még egy pizsamában is.

Lengyelországba mindenképpen érdemes ellátogatni mert nagyon jó a felhozatal, ami a hölgyeket illeti. Nincs is olyan messze gyakorlatilag mert Szlovákián át elég gyorsan elérhető, és ha Sandra nem győzött meg az utazásról, akkor semmi nem fog. 600 ezer követő nem tévedhet.

Nadia nem esik kétségbe ha olykor a mókusa elszabadul

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni az agyunkat. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk Nadiat, aki huncut mosolyával fogja feldobni a napunkat.

Nadia képei minden közösségi oldal szabályt megszegnek, de ennek ellenére van amit nem törölnek. Ezek közül szemezgettünk most. Olyan Ő mint egy nyitott könyv, szó szerint mert mindig középen nyílik ki Ő is. De még ha olvasni nem is szoktunk olyan sűrűn, azért ezt a kötetet szívesen végiglapoznánk.

A szív a lélek tükre, hát akkor Mikayla-nak kétszer akkora van

A mai nap Mikayla Demaiter fogja feldobni a napunkat. A 22 éves lány Kanadában él és akkor már ki is lehet találni milyen sportot űz. Hát persze, hogy jégkorongozik. Méghozzá kapus, egyből meg is állapítottuk, hogy a mi labdáinkat is megfoghatná.

Ránézésre nem is gondolnánk, hogy egy ilyen törékeny lány ilyen sportot választ. Sajnos azonban idén búcsút kellett mondania szeretett sportjának egy csúnya térdsérülés miatt. Tervezi azonban a visszatérést azonban életét most teljesen más tölti ki. Mi szívesen ápolgatnánk ameddig jobban nem lesz.

Katrin műszaki vizsgára jött, de ezt a kipufogót még át kell nézni előtte

A szőke hajzuhatag nem csak napjainkban feltűnő jelenség, már az ókorban is szemet szúrt a férfiaknak a méz és aranyszínű hajkorona. Talán ez az a hajszín ami soha nem fog kimenni a divatból.

A mostani sorozat címe az is lehetne, hogy szeretettel Oroszországból. Elég csak végignézni Ekaterina Novikova képeit és már rá is jössz, hogy miért. 3 millió követő elég indok volt arra, hogy most Ti is lássátok Őt. Jekatyerina 1991. decemberében született Moszkvában, 170 centi magas és nem rest megmutatni azt amivel az isten megáldotta. Kár ragozni, és ódákat zengeni róla, egyszerűen látni kell. Nehéz ellenállni egy ilyen szempárnak.

Katrin legutóbb Balin pihente ki azt a rengeteg munkát amit nap mint nap végez.  Vakációjából természetesen nem maradhat ki a napozás sem, amit igyekszik a lehető leghatékonyabban végezni.

Alex ma mindenre gyógyír lesz

A nappali otthonos berendezése kulcsfontosságú, hiszen sok időt töltünk itt. És ha mi jól érezzük magunkat, valószínűleg a vendégeink is. Elsődleges szempont, hogy a nappali a kényelmünket szolgálja és barátságos legyen. Egy nappalit nagyon sokféle képen be lehet rendezni. Vannak akik a feng shui-ra esküsznek mi inkább Alex-re. Ő ugyanis úgy tölti meg a szobánkat tartalommal, hogy nemhogy a gatyánkban nem férünk el de fotelünkbe sem. Alex a szoba fénypontja, beragyogja azt és nekünk semmi más feladatunk nincs csak hátradőlve nézni őt.

Kylie Jenner legjobb barátnője elég arcpirítóan öltözködik

Finom étcsoki lesz ma terítéken. Tudjuk jól hogy ezek a hölgyek valami eszméletlen isten adta adottsággal vannak megáldva. Kylie Jenner barátnője, Draya Michele is ebbe a típusba tartozik, aki ezúttal azt mutatta meg az Instagram-követőknek milyen szettel készül a nyárra.  Draya vehetett volna egy számmal nagyobb felsőt is fel, de akkor a mi arcunk se vigyorogna úgy mint a tejbe tök. Szerencsére nem vett és ennek a férfi követői örülnek a legjobban. Szerintünk ez a méret kiváló, mert ami van azt kár lenne elrejteni.

A reggeli fekete kávé mellé még hoztunk egy édes barnát is

Ha szereted a cuki szőkéket, akkor most a legjobb helyen jársz. A mai nap a kanadai Alex Ann-t hoztuk el nektek. Enn annyira cuki és édes, hogy szinte kedvünk lenne kenyérre kenni és elfogyasztani. Azonban van egy rossz hírünk. Alex már nem szabad préda, ugyanis egy testépítővel nyomul, aki ráadásul tavaly megnyerte a Mr. Canada Natural címet.

Egy kicsit nehéz nála megütni azt a bizonyos szintet, de hát a képeket elnézve ezt meg is értjük. A fiatal lánynak egyébként már 400 ezer követője van és szende mosolyát, ragyogó szemeit elnézve lesz ez még jóval több is. Nemrég úgy döntött kipróbálja a barna hajszínt, ami nem rossz de szerintünk a régi jobb, reméljük hamarosan felkeresi a fodrászát és visszafesteti.

Bár nem a mi anyukánk, de Lucia minket is örökbe fogadhatna

Nagyon sok várandós kismama azon aggódik, hogy a szülés után hogyan fogja visszanyerni a régi formáját. Nyilván abban a pillanatban nem ez a legfontosabb, de nagyon sok anyuka jogosan éri szükségét annak, hogy azért mert szült nem kell feladnia a nőiességét.

A népszerű ausztrál celeb, Bella Lucia már a szülés másnapján olyan képet rakott fel magáról mintha csak egy átlagos edzésből ment volna haza. Pesze van aki jobban viseli ezt az időszakot, de azért általánosságban elmondható, hogy a nők kihagynák az életükből ezt a 9 hónapot, ha lehetne, persze a végeredmény azért  kárpótolja őket. Bella egy genetikai csoda, ha nem látjuk nem hinnénk el, hogy már anyuka. Sokan meg is szólták amiatt, hogy inkább a gyerekével foglalkozzon mintsem az instán posztolgasson. Nincs ezzel baj, ha valaki ebből él akkor bizony karban kell magát tartania, és ez neki nagyon megy.

Rachelle egy olyan anyuka akivel azonnal felvennénk a CSOK-ot

Szalad a ház, a gyerek ordít, és még a konyhában is helyt kell állni. Nem könnyű az anyukák élete, és le a kalappal azok előtt, akik a gyereknevelés mellett még sportolni is el tudnak járni. Rachelle van Koningsbruggen a sportos anyukák közé tartozik. Ő bizony napi szinten eljár az edzőterembe és ez meg is látszik rajta. A 32 éves holland anyuka már közel 200 ezer követőt tudhat magáénak. Rachelle továbbra is profi sportoló és emellett személyi edzőkánt dolgozik.

Jenni kedvéért most egy kicsit visszaülünk az iskolapadba

Az egyetemista létnek van pozitív és negatív oldala is. Nyilván tanulni senki sem szeret, vizsgázni meg pláne. Nem beszélve a szakdolgozattal és az államvizsgával járó stresszel. Ennek ellenére azért jó buli volt. Pörgött az élet és majdnem minden napra jutott egy buli. Ami pedig egy koliban nem történt meg, olyan nincs is. Lehet sokszor a pokolra kívántuk, de visszatekintve a múltba azért újra bevállalnánk. Főleg ha a mostani egyetemista lányok is olyan csinosak mint Jenni, bár azt nem tudjuk hogy milyen a tanulmányi átlaga, de minket elsősorban nem is ez érdekel.