Családja konzervatív értékeit hátrahagyta Carla és éjszakánkét inkább minket szórakoztat

Cara Belle maga mögött hagyta családja konzervatív értékeit és jelenleg abból él hogy mindent, de tényleg mindent megtesz a mi szórakoztatásunk érdekében.

A Los Angelesben élő, de Utah-ból származó Cara  hogy mivel keresi a kenyerét azt rögtön ki fogjátok találni. Természetesen nem kétkezi munkával mert az már régen kiment a divatból. Nem kozmetikus, nem fodrász, nem szoba festő, és nem is bolti eladó. Azonban azt meg kell hagyni, hogy legalább ebben profi.

Az már annál meglepőbb, hogy a szőke szépség mormonként nőtt föl, sőt, ezt olyannyira nem rejti véka alá, hogy Insta-oldalán is büszkén hirdeti. Az persze más kérdés, hogy szülei mennyire büszkék lányuk karrierjére.

Ha Wanda mondja az időjárást akkor tuti, hogy kánikula várható

Mekkorát fordult a világ, emlékszünk még gyerekkorunkra, amikor csak olyan emberek kerülhettek be a TV-be műsorvezetőként, bemondóként, időjárásjelentőként, akik médiaszakon tanultak, és végigjártál a vele járó ranglétrát. Most meg hétről hétre csak kapkodjuk a fejünket, milyen TV bemondó hölgyekről látunk videókat akik, már a puszta megjelenésükkel eladják a műsort.

Itt van mindjárt példának a kedvenc időjósunk, akit egyenesen Mexikóból hoztunk el nektek. Ő nem más mint Wanda, aki Argentina egyik TV csatornájánál dolgozik.  Adottságait elnézve egy percig nem kételkedünk abban, hogy az esti időjárásjelentés valószínűleg a csatorna egyik legnézettebb műsora. A fiatal hölgyet igazi sztárkánt kezelik hazájában, az Instagram oldalán márt több mint 100 ezer követője van, ami valami elképesztő. Wanda megjelenésével azonnal eltekeri bármely férfi TV néző fejét. A híres tv személyiség ezen felül nagyon szereti a focit.

Mit is mondhatnánk Jenna-ra? Köszönjük szépen, kérünk még

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni az agyunkat. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk valakit, aki huncut mosolyával fogja feldobni a napunkat.

A legelső benyomás mindig sorsdöntő, akár a magánéletben, a munkában, de még a sarki boltban is. Fontos, hogy egy nőnek legyen kisugárzása, közvetítsen valamit, ne legyen állóvíz mert azt nem szeretjük. Legyen huncut, nagyszájú, vagy vevő a humorra. Ha valakiben megvan az a plusz, az a kis “fűszer” amitől nem lesz íztelen akkor lehet smink nélkül egy kinyúlt melegítőben, akkor is odáig leszünk érte.

Jenna Rozario, ami 1998 Januárjában született, nem kell nagy matek zseninek lenni ahhoz, hogy kiszámoljuk 25 éves. A legszebb korban van. Az insta oldalán 100 ezer követő van egyenlőre. A 25 éves hölgy 5 évvel ezelőtt még pultosként dolgozott, ám állítása szerint a modellkedés teljesen megváltoztatta életét és azóta még büszkébben vállalja fel magát.

Azt gondolod, hogy már minden láttál, akkor Alexas-t nézd meg báttya

Az élet valakinek ad, valakitől elvesz, és vannak akiknek duplán ad. Milada arról híres, hogy impozáns méretekkel van megáldva.

Alexas egy igen feltűnő jelenség. Ezt azonnal megállapítottuk amint megláttuk az insta profilját. Nagy fejtörést okozott válogatni a képei között, de végül azért sikerült összeszedni nektek egy csokorra valót, bár az Ő esetében elég lett volna csak megosztani az insta linkjét, hisz az összes képe olyan, hogy a homlokunk is megizzadt már a puszta látványától.

Bebizonyítja nekünk, hogy bizony a természet is képes nagy dolgokat alkotni, a szó legszorosabb értelmében mert keressük mi a jelzőket, csak mindig elcsuklik a szavunk. Hatalmas, gyönyörű, maga a csoda és még fokozhatnánk de ezt látni kell. Ez bizony kétkezes, de már hiányzott egy ilyen is. Nem véletlenül gyűjtött maga köré 1 millió rajongót az Instagramon. Ember legyen a talpán aki a szemébe tud nézni.

Tina-nal maradt még pár kicsomagolatlan ajándék az ünnepekről

Sosem egyszerű valami egészen egyedi, személyre szabott meglepetéssel kedveskedni a születésnaposnak, de azért most már sokkal könnyebb dolgunk van, mint évekkel ezelőtt.

Manapság már nem kell lejárni a lábunkat és plázáról plázára vándorolni, hogy az embertömegben megtaláljunk a megfelelő ajándékot az ünnepeltnek. A különböző weboldalakró, webshopokról meríthetünk születésnapi ajándék inspirációt, ha már kifogyott az ötletekből és egy kattintással elintézhetjük a vásárlást. Azonban ez még csak egy része a nehézségnek, a másik kitalálni, hogy minek is örülne az ünnepelt. Na ez nem egyszerű, de úgy gondoljuk, hogy a mi ajándékunkkal most sok mindenkinek örömet fogunk okozni. Ilyen ajándékot nem hinnénk, hogy bárki is visszavinne: Tina már neki is kezdett a masni kioldásának, de mi innentől szívesen átvesszük ezt a melót.

A Londonban élő Tina ajándékát csak egy laza piros masni takarja, de az sem sokáig, a szépség ugyanis már neki is kezdett az “ajándék” kicsomagolásánakTina kisasszonyt jelenleg 2,5 millióan követik az Instagramon, nem véletlenül.

“Ezt nem lehet fürdőruhának nevezni” – Vasvári Vivien képtelen leállni

Vasvári Vivien közösségi oldala nem nevezhető unalmasnak, de most még Ő is rá tudott rakni egy lapáttal. Vivien folyamatosan adagolja magáról a hasonló felvételeket, ezúttal Balin piheni ki a tavalyi év fáradalmait és ha már ott volt akkor küldött nekünk is egy kis élménybeszámolót.

Legújabb Insta-fotója garantálja, hogy minden tekintet egy pontra szegeződik. Olyan felvétellel ajándékozta meg közel 850 ezer követőjét, hogy még a munkában ülve is szebb lett a napunk, ez a látvány ugyanis kárpótol mindenért, és felér bármilyen ajándékkal.

Yvonne az olasz konyha és a tészta megszállottja, de akkor hogy lehet ilyen tökéletes

Kétféle embertípus van, ez egyik az amelyik kis túlzással ugyan de még a víztől is hízik, a másik pedig, aki megehet bármit és egy deka felesleg nem látszik rajta. Nekik már attól kocka a hasuk ha reggel felülnek az ágyból az óracsörgésre. A genetika velük nagyon kegyes volt, csak úgy mint Yvonne-al. Ő is ebbe a csoportba tartozik.

Az olasz  konyhaművészet világszerte nagy népszerűségnek örvend. Pizza, lasagne, penne, gnocchi, spagetti, ahogy soroljuk máris megéheztünk és legalább 2kg-ot felszedtünk már csak a menü hallatán. Bármennyire hihetetlen az olasz származású amerikai lány imádja a tésztákat és a csípős ételeket. Mellé pedig szeret legurítani egy jó pohár borocskát. Nem fehérje turmixokon él bár amennyire teheti odafigyel az állandó testmozgásra. Ilyen az amikor valaki piszkosul jó géneket örökölt. Az ízlése is rendben van, az olasz konyha azért rendben van.

A csempevágó nem olyan éles, mint Yvonne égnek álló ( . ) ( . )

Ismerjétek meg Izabella-t, aki Instagram-oldalának leírása szerint fitneszedző és életmód tanácsadó, illetve időnként énekel is. A követőinek száma lassan eléri a 4 milliót a közösségi oldalán, és a fiatal szépség akarva-akaratlanul is finom tartalmat szolgáltat azoknak, akik rendszeresen figyelik bejegyzéseit.

Az ártatlan külső azért ne csapjon be. Yvonne talán rá is játszik az egészre, hiszen az alábbi példák szerint nem nagyon szereti ikreit bezárva tartani. Vagy ha mégis, azok utat törnek így is. De ne vitassuk el tőle a sportosságot is, hiszen izmaira igazán büszke lehet és látszik is, hogy ezekben a formákban bizony rengeteg munka van.

Alli joghallgató és érte visszaülnénk az iskolapadba

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni az agyunkat. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk egy bájos szőke lányt is aki huncut mosolyával és hamvas testével könnyen válhat az este fénypontjává.

Alli Martinez nem árul zsákbamacskát, megmutatja amit az élettől kapott de ez mit sem érne ha nem lenne ilyen angyali kisugárzása. Minket teljesen magával ragadott ez a vonzerő ami őt körül veszi. A 29 éves Alli jelenleg egyetemre jár és idén szeretné befejezni tanulmányait. Szeretne ügyvéd lenni, mert szülei úgy nevelték, hogy bármivel foglalkozhat de szerezzen legalább egy diplomát.Ennek pedig ő eleget szeretne tenni.

Eva-t még a hóesés sem riasztotta vissza egy kis szellőztetéstől

Vannak emberek akik egyszerűen nem szívesen tűrnek meg magukon semmit. Eva kétség kívül ebbe a csoportba tartozik, mert a képeit elnézve egyértelműen látszik, hogy nem ápol valami jó viszonyt a textillel.

Lehet egy fránya allergia, de mi ezért áldjuk az eget. Ennek köszönhetően már több mint 3 millió követője van, ami nem rossz, de ha ez a makacs allergia továbbra is fennmarad akkor lesz ez még jóval több is. A hölgy egyébként hatalmas sportrajongó, legtöbbször NFL-meccsekről jelentkezik be. Ezúttal azonban szó sincs amerikaifociról, de két labda azért mindig van nála.