Viktória egész nap csak az ágyban lustálkodna, és szeretné ha vele tartanánk

Nyugalom már nem kell sokat aludni és jöhet a jól megérdemelt pihenés.Ilyenkor kedvünk lenne egész nap az ágyban heverni és nem foglalkozni semmivel, reggel kinyomnánk a vekkert és tennénk egy nagyot mindenre és mindenkire. Kicsit kiszakadnánk a hétköznapok mókuskerekéből és azt csinálnánk ami jól esik. Ebben lenne segítségünkre ez a kis cukorgombóc. Igen pont egy ilyen napra vágyunk így a hét közepén, Irene pedig kiváló partner lenne ebben.

Viktória semmi olyan dolgot nem csinál, ami mi ne tennénk meg, mégis egész nap elnéznénk őt. Ezúttal megmutatta a házi kedvencét is ,aki ugyanolyan aranyos mint a gazdája.

Fél órája nézzük Dominique képeit és olyan szép, hogy könny szökött a szemünkbe

Most nem szeretnék belemenni a hazai egészségügy helyzetébe, fejre is állhatunk úgy se lesz jobb. Szerencsére vannak még jó orvosok, bár tény, hogy fogyóban vannak, viszont mogorva életunt nővérekből Dunát lehet rekeszteni.  Megértjük őket, nehéz úgy egy hivatást becsülettel csinálni, ha nem fizetik meg. Szerencsére azonban vannak még jó fej egészségügyi dolgozók, akik tényleg mindent elkövetnek azért, hogy a közérzetünk jobb legyen és minél hamarabb meggyógyuljunk. A hazai egészségügyben is találunk csinos fiatal nővérkéket, akiket epekedve nézünk.

Most bemutatjuk nektek a gyönyörű Dominique-t. A 31 éves áplónő az idén vesztette el az állását, miután a főnöke behívatta magához és közölte vele: amit az interneten művel, az szembemegy a kórházi dolgozók közösségi oldalon elvárt magatartásával.

„Sokkal több pénzt kerestem az Onl yfanson, mint ápolóként, amit csak azért csináltam, mert szerettem.” – tette hozzá Dominique.

Az ápolónőnek azonban bejött a váltás: fotóival most 75 ezer dollárt, azaz nagyjából 22,4 millió forintnak megfelelő összeget keres havonta. Párja pedig támogatja karrierjében. A személyi edzőként is dolgozó Dominique végigjárta a ranglistát és rengeteget dolgozott azért, hogy mára így nézzen ki. Ez a kitartás jó példa lehet azoknak a nőknek akik elégedetlenek magukkal. Lehet változtatni rajta, de ez egy kicsit sem egyszerű ezért sokan feladják idő előtt.

 

Kétség nem fér hozzá, hogy Valentina megnyerte a genetikai lottót

Vannak emberek, akik szerencsésnek mondhatják magukat, mert sportolás és tudatos táplálkozás nélkül is irigylésre méltó fizikummal vannak megáldva. Valentina is minden kétséget kizárólag megnyerte a genetikai lottót.

A fiatal lányt olyan genetikával áldotta meg a jóisten, hogy sok nő mindenét odaadná érte. Ő teljesen tisztában van adottságaival, és előszeretettel meg is mutatja ezt követőinek az instagramon. Sokan megvádolták, hogy tökéletes fara az orvos és nem a természet műve. Ő természetesen ezt cáfolta, de hogy elhallgattassa a kételkedőket, egy orvos szakvéleményét is kikérte. Büszke arra, hogy 31 évesen még mindig huszonévesnek nézik.

Claudia olyan szépen nyílt ki nekünk ma, mint egy kedvenc könyvünk

A fiatalok nem igazán szeretnek olvasni, pedig az olvasás javítja a koncentrációt, fejleszti a memóriát, bővíti a szókincsed, magabiztosabbá, társalkodóvá tesz és még számos haszna van. Nem tudjuk Ti, hogy vagytok vele, de mi inkább a hölgyeket szeretjük forgatni esténként. Ma Dasha-t hoztuk el nektek, aki lazításképpen a kedvenc könyvét olvasta, de belátta, hogy sokkal jobban fog járni ha a könyvek helyett Ő nyílik meg nekünk.

Claudia egyébként gyerekkora óta táncol. Elmondása szerint már óvodában imádta a jó zenéket és szülei beszámolója szerint már akkor is táncra perdült. Azóta pedig már gyakorlatilag minden táncnemet kipróbált a balettől a modern táncokig. Ezért van hogy ennyire hajlékony. Most úgy is gyakoriak a kereskedelmi tévékben a táncos műsorok, de mi inkább az ő tudását néznék meg.

Anouk esténként a lemezeket pörgeti, mi meg inkább őt szeretnénk

Manapság ki lehet jelenteni, hogy van már annyi Dj, hogy Dunát lehet velük rekeszteni. Úgy látszik már mindenki lemezlovas szeretne lenni, mert sokan könnyű pénzszerzési lehetőségnek tartják, ami ráadásul még szórakoztató is lehet. Sajnos sokszor egy bájos külső kevés a sikerhez, kell alázat, szakmai felkészültség és nemárt ha az ember nem botfülű a zenéhez.

A 29 éves dj, Anouk nem elég, hogy világhírű lemezlovas, és nem mellesleg Dimitri Vegas felesége, de hihetetlenül megnyerő jelenség is. Dimitri Vegas feleségének Instagram-oldala tele van jobbnál jobb bejegyzésekkel. A lemezlovas a minap Mykonosról jelentkezett be, de gyakorlatilag állandóan a világot járja. Ilyen szempontból irigyeljük, jó lehet felfedezni a világot, főleg ha még fizetik is az utazást.

Yaela igazi tűzrőlpattant menyecske, de nem kell tőle megijedni

A vörös lányok állítólag a legtüzesebbek hölgyek közé tartoznak. Van bennük elég élet és rafinéria, nem mondjuk hogy nyugodt velük az élet, mert bizony ha megbántjuk őket igencsak vissza tudnak vágni. Szeretjük ezt a heves temperamentumot mind az életben mind pedig este is.

Velük egy pillanatra se unalmas az élet.  Jó példa erre Yaela. A blogger gyakorlatilag utazási tippeket ad, úgy hogy közben Ő maga is beutazza a fél világot. Persze önmagában ez kevés lenne, ha mindezt nagykabátban tenné akkor már nem is lenne annyira érdekes azonban így 350 ezer követőt máris maga mellé állított. Mesés tájak, csodás környezet és egy izgalmas vörös. Mi kell még?

Sok mindent láttunk már de Vera kipufogója előtt mi is leborulunk

Vera egy igen feltűnő jelenség. Ezt azonnal megállapítottuk amint megláttuk az insta profilját. Nagy fejtörést okozott válogatni a képei között, de végül azért sikerült összeszedni nektek egy csokorra valót, bár az Ő esetében elég lett volna csak megosztani az insta linkjét, hisz az összes képe olyan, hogy a homlokunk is megizzadt már a puszta látványától.

Bebizonyítja nekünk, hogy bizony a természet is képes nagy dolgokat alkotni, a szó legszorosabb értelmében mert keressük mi a jelzőket, csak mindig elcsuklik a szavunk. Hatalmas, gyönyörű, maga a csoda és még fokozhatnánk de ezt látni kell. Ez bizony kétkezes, de már hiányzott egy ilyen is. Nem véletlenül gyűjtött maga köré 6 millió rajongót az Instagramon. Ember legyen a talpán aki ne pakolna egy ilyen bőröndbe.

Korábbi tanára fizet a fotóiért, pedig azt mondta: “semmire sem fogom vinni az életben”

A 22 éves Vera a koronavírus alatt kezdte el az online munkát. Arra pedig álmaiban sem gondolt, hogy a volt középiskolai tanára is fizet majd a képeiért.

A fiatal holland lány pincérnőként kereste a kenyerét egészen addig, amíg a koronavírus teljesen bizonytalanná tette az ő életét is. Akkor úgy döntött, hogy a fotóit fogja árulni az interneten. Amint regisztrált az oldalra, elkezdtek özönleni az előfizetők. Az pedig még meg sem fordult a fejében, hogy a volt középiskolai tanára is fizetni fog majd a képeiért.

“Korábban úgy bánt velem, mint a többiekkel, de hamar belátta, hogy nem jön ki velem. Azt mondta, semmire sem fogom vinni az életben. Ezért lepődtem meg, amikor megtaláltam őt a követőim között”– mesélte Vera, majd hozzátette:

“Amikor először üzent, próbált úgy tenni, mintha nem a tanárom lenne. Aztán, amikor rákérdeztem, tényleg ő-e az a tanár, akkor ismerte be, hogy fizetett 1000 fontot (450 ezer forintot) egy “olyan” képért. Nem hittem el, hogy megteszi”– magyarázta a fiatal lány, akit korábban sokat csúfoltak.

A suli szertárban nem láttál ekkora labdákat báttya

Az élet valakinek ad, valakitől elvesz, és vannak akiknek duplán ad. Jazmyne Day arról híres, hogy a görögdinnyéi egyenként nagyobbak, mint a feje, és 29 évesen is újabb és újabb beavatkozásokra készül. Néhány évvel ezelőtt még a tükörbe sem volt hajlandó belenézni, annyira nem volt elégedett a külsejével, mostanra pedig 30 kg-ot fogyortt és a rengeteg edzésnek köszönhetően – alig tudja elkerülni a kíváncsi szemeket.

Na de van itt még valami, vagyis kettő, ami nélkül Jazmyne csak egy átlagos háziasszony lenne aki főz, mos, takarít.

“Sokan támadnak azzal, hogy folyton csak a külsőmmel foglalkozom, de ez persze nem igaz, a családom az elsők” – mondja a modell, aki nemrég közösségi összefogást indított rászoruló nők plasztikai beavatkozásainak finanszírozására. Nemrég arról beszélt, hogy Melbourne-ben egészen másképp bántak vele, mint máshol a világon, ugyanis az emberek ahelyett, hogy bámulták volna, barátságosak voltak vele.

„Úgy érzem, gyakran elfelejtik azt, hogy én is ember vagyok” – mondta a Daily Starnak.

Delaia először a koliban dobta le a dresszt, most évi 300 milliót keres vele

Delaia González minden vágya az volt, hogy diplomát szerezzen, de nehezen tudta fizetni tanulmányait, ezért úgy döntött: könnyű pénzszerzési lehetőségek után néz, és elad pár képet magáról a neten.

Egy darabig nem sokra ment a dologgal, de aztán elindította saját OnlyFans-csatornáját, amivel mára odáig jutott a még mindig csak 31 éves Mara, hogy évi 1 millió dollárt (átszámítva nagyjából 300 millió forintot) keres.

“Folyamatosan aggódnom kellett a pénz miatt. Hónapról hónapra éltem, és épp csak kijöttem a pénzemből. Noha az egyetemtől kaptam támogatást, de minimálisat, így hogy mindent ki tudjak fizetni, hitelt kellett felvennem ”

Delaia egy igazi természetes szépség. Középiskolában minden srác oda volt érte. Delaia már akkor megmutatta művészi oldalát, ugyanis imád fotózni, és nincs ellenére az sem ha ő a kamera másik oldalán áll.