A csempevágó nem olyan éles, mint Naomi égnek álló ( . ) ( . )

Ismerjétek meg Naomi-t, aki Instagram-oldalának leírása szerint fitneszedző és életmód tanácsadó, illetve időnként énekel is. A követőinek száma lassan eléri a 2 milliót a közösségi oldalán, és a fiatal szépség akarva-akaratlanul is finom tartalmat szolgáltat azoknak, akik rendszeresen figyelik bejegyzéseit.

Az ártatlan külső azért ne csapjon be. Naomi talán rá is játszik az egészre, hiszen az alábbi példák szerint nem nagyon szereti ikreit bezárva tartani. Vagy ha mégis, azok utat törnek így is. De ne vitassuk el tőle a sportosságot is, hiszen izmaira igazán büszke lehet és látszik is, hogy ezekben a formákban bizony rengeteg munka van.

Samantha olyan szépen nyílt ki nekünk ma, mint egy kedvenc könyvünk

A fiatalok nem igazán szeretnek olvasni, pedig az olvasás javítja a koncentrációt, fejleszti a memóriát, bővíti a szókincsed, magabiztosabbá, társalkodóvá tesz és még számos haszna van. Nem tudjuk Ti, hogy vagytok vele, de mi inkább a hölgyeket szeretjük forgatni esténként. Ma Samantha Marie-t hoztuk el nektek, aki lazításképpen a kedvenc könyvét olvasta, de belátta, hogy sokkal jobban fog járni ha a könyvek helyett Ő nyílik meg nekünk.

Samantha egyébként gyerekkora óta táncol. Elmondása szerint már óvodában imádta a jó zenéket és szülei beszámolója szerint már akkor is táncraperdűlt. Azóta pedig már gyakorlatilag minden táncnemet kipróbált a balettől a modern táncokig. Ezért van hogy ennyire hajlékony. Most úgy is gyakoriak a kereskedelmi tévékben a táncos műsorok, de mi inkább az ő tudását néznék meg.

Iggy Azalea egyetlen nap alatt több pénzt keresett az OnlyFansen, mint mi egy életen át sem fogunk

Az OnlyFans 2016-os indulása óta hatalmas népszerűségnek örvend, ahová 170 millióan regisztráltak az évek alatt, és közel 1,5 millió ebből csak a tartalomgyártó.

Az OF-re olyan sztárok is regisztráltak, mint Denise Richards és lánya, Sami Sheen, Cardi B, Carmen Electra vagy épp Blac Chyna, aki nem mellesleg 2021-ben a legtöbbet kereső személye volt az oldalon. Hozzájuk csatlakozott nemrég az ausztrál rapper, Iggy Azalea is, aki ezen a héten regisztrált, miközben bejelentette a multimédiás projektjét, a „Hotter Than Hell”-t (Forróbb a pokolnál).

A 32 éves rapper a Perth Now információi szerint egyetlen nap leforgása alatt kb. 160 millió forintnak megfelelő dollárt zsebelt be. Rajongói havi 25 dollárért (kb. 9 ezer forint) hozzáférhetnek a rapper illusztrációihoz, verseihez, fotóihoz és videóihoz, illetve a zenéjéhez is korlátlanul.

„Már hat hónapja dolgozom a Hotter Than Hellen, és nagyon izgatott és ideges vagyok amiatt, hogy végre felfedem a világ előtt is rétegről rétegre” – mondta a Varietynek Iggy, aki saját bevallása szerint eddig nem is tudta, hogy az OnlyFans segítségével kiélheti kreativitását.

Ebben az esős időben legszívesebben egész nap csak lustálkodnánk Danila-val

Nyugalom már nem kell sokat aludni és jöhet a jól megérdemelt pihenés.Ilyenkor kedvünk lenne egész nap az ágyban heverni és nem foglalkozni semmivel, reggel kinyomnánk a vekkert és tennénk egy nagyot mindenre és mindenkire. Kicsit kiszakadnánk a hétköznapok mókuskerekéből és azt csinálnánk ami jól esik. Ebben lenne segítségünkre ez a kis cukorgombóc. Igen pont egy ilyen napra vágyunk így a hét közepén, Danila pedig kiváló partner lenne ebben.

Kylie Jenner barátnőjének a bőröndjével bárhová elutaznánk

Finom étcsoki lesz ma terítéken. Tudjuk jól hogy ezek a hölgyek valami eszméletlen isten adta adottsággal vannak megáldva. Kylie Jenner barátnője, Draya Michele is ebbe a típusba tartozik, aki ezúttal azt mutatta meg az Instagram-követőknek milyen szettel készül a nyárra.  Draya vehetett volna egy számmal nagyobb felsőt is fel, de akkor a mi arcunk se vigyorogna úgy mint a tejbe tök. Szerencsére nem vett és ennek a férfi követői örülnek a legjobban. Szerintünk ez a méret kiváló, mert ami van azt kár lenne elrejteni.

Ettől a magyar lánytól Európától Mexikóig mindenhol a falat kaparják a férfiak

Minden merre azt halljuk, hogy támogassuk a magyar gazdaságot, vegyünk hazai terméket. Nincs is ezzel baj, mi is úgy vagyunk vele, hogy sokszor jó a jó kis hazai még a hölgyekben is.

Vass Zita magyar szülők gyermekeként látta meg a napvilágot San Diegóban, így ő már amerikai állampolgár, de azért a származása miatt mi is büszkék lehetünk rá.

Színésznőként is dolgozik, bár általában csak a megjelenésével alkot ilyenkor nagyot, sok szerepe nincs. Legutóbb egy fesztiválra ment el a barátnőivel, és az szettje igen látványos lett. Tiszta mad max hangulat jött át ahogy a képet megláttuk. Simán el tudnánk Őt képzelni egy hasonló filmben is.

Esther lehet hogy kitűnő tanuló volt a középiskolában, de ilyet nem illik csinálni

Azt tudjuk jól, hogy a mai fiatalokról már sokszor meg se lehet mondani mennyi idősek. Egy 16 éves lány simánk kinéz 22-en, és mindent el is követnek azért, hogy érett nőnek nézzenek ki. Annyira ciki tinédzsernek lenni? Lassan már igazolványt kell kérnünk a szórakozóhelyeken ha nem akarunk a későbbiekben kellemetlenséget magunknak.

A mai nap  Esther Lain örvendeztet meg minket. Ha manapság ilyen csajok vannak az egyetemen, akkor meg kell pályáznunk valami ösztöndíjat. A diáklány szokásává vált hogy rendszeresen felborzolja a kedélyeket az Instagram-oldalán. A fotókat látva biztosan vagyunk abban, hogy bármelyik férfi szívesen beugrana hozzá egy kis korrepetálásra.

Mint egy jó kávé, úgy fog hatni most Marie az elménkre

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni az agyunkat. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk Marie-t, aki huncut mosolyával fogja feldobni a napunkat.

Reggel szükségünk van egy jó kávéra ahhoz, hogy el tudjuk kezdeni a napot. Kávézást nagyon sokan gondolják rossz szokásnak. Azonban nemrégiben kiderült, hogy valójában nagyon egészséges dolog. Sokan nem is tudják, de a kávé tele van antioxidánsokkal és fontos tápanyagokkal. Rengeteg tanulmány igazolja, hogy a kávéimádóknál sokkal alacsonyabb bizonyos betegségek kialakulásának kockázata. Jó társaságban pedig még a kedvünket is feldobhatja egy közös kávé. A mostani eset elég speciális, ugyanis az agyserkentőnk ezúttal maga Marie lesz.

Nem vagyunk optikusok, de Georgina igéző szemeire már csak egy szemüveg hiányzik

A szem, ahogy mondani szokás, a lélek tükre és ez igaz. Az ember azért kutatja a másik tekintetét, mert annak érzelmei, hangulata tükröződnek benne. Persze, vannak esetek amikor valami elvonja a figyelmünket.

Rohanó világunkban, amikor nem elég, hogy a munkában egész nap a monitort bámuljuk, de ahogy hazaérünk sorra használjuk a többi kütyüt is, mobiltelefon, tablet, TV és csodálkozunk rajta, hogy estére elfárad a szemünk. Még annak ellenére, hogy ezek a kijelzők már valamennyire védik a szemünket, azért a szemüvegesek száma nem csökken. Annyiban viszont nagyot fordult a világ, hogy divat lett a szemüveg, és most már annyi féle-fajta van, hogy nem tudunk választani ha betévedünk egy vision express-be.

A hölgyek főkánt előszeretettel, hordanak olyan darabokat is, ami a látást nem segíti maximum csak szemvédő funkciója van. Mi ezt örömmel tapasztaljuk, ugyanis egy igéző szempár egy megfelelő szemüveggel bizony verhetetlen párost alkot. Ma Georgina jött el hozzánk, akinek nem csak a látását vesszük ma szemügyre, viszont egy szemüveget rajta is el tudnánk képzelni.

Kirúgták Simone-t a rendőrnőt, mert ilyen képeket rakott fel magáról

Sajnálatos módon arra hivatkozva bocsájtottak el a rendőrségtől egy hölgyet, hogy magánéleti tevékenységei nem egyeztethetőek össze a munkájával. Ő maga úgy gondolja, inkább több kollégája is meg akarta kettyinteni, ám mivel nem jártak sikerrel, keresztbe tettek neki a főnökségen

Simone-t állítólag azért rúgták ki, mert a munkahelyén több oda nem illő képet is megosztott magáról, ezzel téve komolytalanná a rendőrség munkáját. Simone azonban úgy véli, szó sincs erről, mivel felettesétől is engedélyt kért, hogy az őrsön fotózzon, inkább arról van szó, hogy több kolléga is szemet vetett rá, és nem viselték jól az elutasítását. 10 év szolgálat után teljesen más területen próbált szerencsét, és azért nem sikerült rosszul a váltás, mármint ami az anyagiakat illeti.

Egyébként rengeteget utazik, és szebbnél szebb helyekre jut el. Bár nem panaszkodik, de az őrmester elmondása szerint nagyon szerette korábbi hivatását és nehéz szívvel hagyta ott a rendőrséget.