Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Menu
  • Hazai hírek
  • 10/10
  • Hazai topkomment
  • Facebook
10/10

Adományokból élt, ma már milliókat keres Katerina

2024-05-08 Sanyi

Katerina szinte egész gyerekorrában szegénységben élt. Emiatt élelmiszer-adományokból tartotta fent magát. Azonban néhány évvel ezelőtt úgy döntött, hogy változtatni akar az anyagi helyzetén és egy másik karrierbe kezdett, amivel ma már milliókat keres.

A 27 éves Katerina éveken keresztül óriási szegénységben élt. A nő egy sminkes vállalkozást hozott létre amivel megpróbált talpra állni, az azonban hamar becsődölt, ezért akkor sem tudtahelyre hozni az anyagi helyzetét. Katerina egyre szegényebb lett, később már a számlákat sem tudta fizetni, majd végül arra kényszerült, hogy élelmiszer adományokból éljen. Ekkor döntött úgy, hogy megváltoztatja az életét és kilép a sminkes szakmából. Két évvel ezelőtt elhatározta, hogy beleveti magát a kedvenc iparágunkba, ezért regisztrált az OnlyFans oldalára, ahol azóta rengeteg előfizetőt szerzett.

„Akkoriban volt egy sikertelen vállalkozásom. Pénzt kellett keresnem, hogy jobb anyagi helyzetbe kerüljek. és be tudjam fizetni a számláimat.” – meséli Katerina.

Prev Article
Next Article
Tags:Katerina

Related Articles

Te lehiszed, hogy ez a nő 50 éves? Naná, hogy télen is bikiniben sportol
Kína legdögösebb anyukája újra büszkén mutogatja huszonévesek megszégyenítő testét. Ami …

Te lehiszed, hogy ez a nő 50 éves? Naná, hogy télen is bikiniben sportol

A mai nap egy párduccal koronázzuk meg a napunkat
Tudjuk jól hogy a fekete csajok valami eszméletlen isten adta …

A mai nap egy párduccal koronázzuk meg a napunkat

Martina egy szempillantás alatt fel fogja dobni az estéd
A szem, ahogy mondani szokás, a lélek tükre – és …

Martina egy szempillantás alatt fel fogja dobni az estéd

Ava tipikusan az a lány, akitől még elkérnéd a személyigazolványt
A mai csajokról már annyira nehéz megmondani hány évesek valójában. …

Ava tipikusan az a lány, akitől még elkérnéd a személyigazolványt

Tamara jól fog esni a reggeli zsemle mellé
Van az a mondás, hogy aki szép, az reggel is …

Tamara jól fog esni a reggeli zsemle mellé

Ha fázol ne a fűtést tekerd fel, hanem vess egy pillantást Nathalya-ra
A fűtési szezon már javában tart, de eddig elég kegyes …

Ha fázol ne a fűtést tekerd fel, hanem vess egy pillantást Nathalya-ra

Topkomment

Neked is jár 15 perc hírnév
Copyright © 2026 Topkomment

Tiltottad a reklámokat!

Kérlek, kapcsold ki az oldalunkon a hirdetésblokkolót, hogy továbbra is tudjuk finanszírozni a szerkesztők munkáját. Ne feledd, te ingyen olvashatod a Topkomment cikkeit, de nem ingyen készülnek. KÖSZÖNJÜK!

Refresh