A cikkre nem kattintottunk rá, hiszen Blikk, borítékolhatóan csalódottan zártuk volna be az ablakot. De nem is ez a lényeg.
András a címre reagált, és sajnos igaza van. Ebben a bulvár környezetben pedig még inkább ülnek a szavai.
Neked is jár 15 perc hírnév
A cikkre nem kattintottunk rá, hiszen Blikk, borítékolhatóan csalódottan zártuk volna be az ablakot. De nem is ez a lényeg.
András a címre reagált, és sajnos igaza van. Ebben a bulvár környezetben pedig még inkább ülnek a szavai.
Szmogriadóval kapcsolatos hírt közölt a HVG a Facebookon, amivel nem is lenne gond, hiszen hírportálról beszélünk, a téma pedig egyébként is aktuális, szóval helye van az oldalon, de a cikk címe felháborította Lajost, amit szóvá is tett.
Megértjük. Ne verjük már át az olvasót csak azért, hogy meglegyen az a nyavalyás kattintás. Ezt üzenjük az összes online újságnak.
Kedvenc elemzőnknek most is zseniális szavakat adtak a szájába, ami nagyjából összefoglalja, hogy mi a helyzet a budapesti Olimpiával. Nem kicsit sírtunk a röhögéstől, jobb ha te is felkészülsz.
Juan Joya Borja, alias El Risitas for prezident!
Ez a komment pedig az egyik saját Facebook-bejegyzésünk alá érkezett:
Először is rá kellett keresnem a gugliban, hogy ki is az a Vámos Erika. Hamar kiderült, hogy egy műsorvezető, szóval nem az ő kezében vannak a magyar atomrakéták indítókódjai, nem kell aggódnunk, hogy szerelmi bánata miatt nukleáris háborút indít.
De a Blikk úgy érezte, hogy ez igen fontos hír, amit legalább olyan tragikusan kell tálalni, mint azt, hogy a bálnavadászok lassan kipusztítják Földünk legnagyobb emlősállatát. Az olvasóik szerencsére jól érezték a hír prioritását, és kellő iróniával reagáltak.
Egyik ismerősöm osztotta meg az alábbi hírt Facebookon, de már az oldal domain neve is messziről árulkodott róla (wearejustkings), hogy itt bizony kaka van a levesben.
Az oldal szerkesztője valószínűleg talált egy jó képet, és szabadjára engedte fantáziáját. Ez lett belőle:
Mondjuk ezen még röhögtem is egy jót, de a többi „hír” az oldalon már elég siralmas, az pedig borzasztóan elszomorít, hogy a magyarok úgy nyelik be az ilyet, és kattintanak, mintha nem lenne holnap.
Aztán itt az első hozzászólás, rögtön a cikk végén, ami bizonyítja, hogy ezt tényleg elhiszik:
Emberek, most komolya: szerintetek mennyi esélye van annak, hogy Trump meghúzta Obama feleségét az ovális irodában? Ugyanis ilyen hír is szerepel az exclusive híroldalon.
De, hogy oldjuk a hangulatot; befutott a Facebook-oldalunkra egy topkomment a témával kapcsolatban:
Szentesi Kálmánnak elege lett. A 41 éves férfi ezért októberben levelet írt a NAV-nak. A szöveg eleje szokásos hivatali levélnek tűnik, jellegzetes formális nyelven. Egy határozattal szemben él kifogással, a 1553-C lap 65-ös sorában feltüntetett eredményre hivatkozik.
Ha viszont tovább rágjuk magunkat a szövegen, kiderül, hogy Szentesi egészen szokatlan ügyben kereste fel az adóhivatalt: vissza akarja kérni az államtól a pénzt, amit a béréből adó címen levontak. Úgy látja ugyanis, hogy az állam nem jól használja fel azt.
Innentől pedig Kálmán levele:
A 444 alaposan kivesézte a témát, érdemes elolvasni cikküket.
Újabb óra került a Moszkván felállított, nem működő óraoszlopra. Reméljük nem ez volt az utolsó, és úgy ahogy a szerelemlakatok, úgy ez is világhírű lesz. Aki arra jár, vigyen magával egy órát, és ragassza fel az oszlopra. Hajrá! 🙂
Már csak 11 hónap is itt a nyolcadik rész premiere. Szóval lehet vágni a centit. Az új rész Az utolsó Jedi címet viseli, ami több mint beszédes.
Az Index olvasói ezúttal kitettek magukért, és szültet néhány remek komment, vagy úgy is mondhatjuk teória.
Elképesztő ötletekkel rukkolt elő az egykori EB-győztes futballista. Olyan dolgokat változtatna meg a fociban, amivel alapjaiban rengetné meg a sportágat. Mondjuk a hármas pontot ki lehetne próbálni, érdekesség képpen, de a többi? Nézzétek csak.
István és József remekül megválaszolta a Nemzeti Sport Online kérdést, miszerint „Hülyeség az egész, vagy érdemes elgondolkodni rajta.”
Az Index alábbi bejegyzésének címe nem fért át Máté erkölcsi limbóléce alatt, és ennek bizony hangot is adott, azonban nincs teljesen tisztába azzal, hogyan is kell visszavonni egy adott oldal kedvelését.
Ehelyett az Index munkatársait utasította, hogy azonnal távolítsák el magukat az üzenőfaláról. Ők pedig készségesen segítettek neki, de Máté nem adta fel, nem lehet csak úgy átverni.